Hatalmas összegű pénzügyi befektetést tervez Katar a Gázai övezetben. A projekt amellett, hogy fejlesztené a terület infrastruktúráját, rengeteg új munkahelyet is teremtene. Ahhoz azonban, hogy megkezdődjenek a munkálatok, Izraelnek fel kell oldania a blokádot.
A Gulf News információi szerint Katar kedden bejelentett egy 254 millió dolláros projekttervet, amelynek teljes összegét a Gázai övezet újjáépítésére és korszerűsítésére fordítanák. A közel négy évvel ezelőtti izraeli katonai offenzíva óta, amely jelentős pusztításokkal járt a területen, ez a legnagyobb beruházás Palesztinában.
A projektet Mohamed al-Amadi katari nagykövet jelentette be egy sajtótájékoztatón, ahol közölte, hogy a terv megvalósításához Izrael és Egyiptom együttműködésére is számítanak. Ez azért különösen fontos, mert jelenleg tilos építőanyagok és nehézgépek beszállítása a területre. A terv szerint három hónap múlva kezdenék meg a terepen a munkát, első körben pedig egy autópályát építenének, amely végigvonulna a tengerpart mellett. Ha a katariaknak sikerül végigvinniük tervüket, azzal valóban nagyban hozzájárulnának az övezet fejlesztéséhet, hiszen az építkezések miatt számtalan új munkahelyet teremtenének. A Gázai övezetben jelenleg 1,6 millió ember él; huszonnyolc százalékuk munkanélküli.
A projekt szerint összesen három új autóutat építenének, kialakítanának egy új várost, amelyben egy kórház és több lakóépület is helyet kapna. Emellett infrastrukturális fejlesztésekre is költenének.
A nagykövet nyilatkozata szerint „a katari állam politikája az, hogy projekteket hozunk létre, tervezünk meg és finanszírozunk, és amikor befejeződnek a munkálatok, átadjuk őket az illetékes minisztériumoknak. Katar mindenütt ezt a politikát követi, ahol fellép, így Gáza sem lesz kivétel.”
Palesztina hálálkodik
A palesztinok örömmel és hálával fogadták a hírt. Az egyik utcai hirdetőtáblán a „Köszönjük, Katar; eleget tettetek az ígéreteteknek!” felirat olvasható. „Ilyen hatalmas mennyiségű pénz fejlesztésbe és infrastrukturális projektekbe való invesztálása minden bizonnyal megmozgatja majd a gazdasági kerekeket és csökkenti a munkanélküliséget” – nyilatkozta Maher al-Tabba gázai közgazdász.
Az övezetet irányító iszlamista Hamasz szervezet üdvözölte a bejelentést, hiszen úgy gondolják, ez lehet az elszigeteltség végének első jele. A nagykövet azonban kiemelte, hogy a fejlesztéseket nem a Hamaszért, hanem az övezet lakóiért hajtják végre. A korábban terrorizmussal azonosított szervezetet egyébként ma már jobban elfogadja a Nyugat, hiszen lazultak a szálak a Hamasz és Irán között, és közelebb került a szunnita Muszlim Testvérekhez.
A Gázai övezet egy része 2009 januárja óta hever romokban, ekkor ugyanis Izrael egy háromhetes katonai offenzívát hajtott végre a terület ellen, azzal a céllal, hogy megállítsák a Hamaszt és egyéb olyan milíciákat, akik rakétákkal és aknavetőkkel támadták Izraelt. A konfliktus során több mint ezerháromszáz palesztin, és tizenhárom izraeli vesztette életét. Számtalan út, otthon és gyár sérült meg, amelyeket a szigorú izraeli ellenőrzés eddig nem engedett újjáépíteni.
Lorencsics Emese