Utolsó menet: a külpolitika sem döntötte el a versenyt

Az első vitában az elnök minden tekintetben alulmaradt, a magabiztos Romney könnyedén kerekedett felül a meglepően visszafogott Obamán. A második összecsapáson fordult a kocka: Romney nem tudta kihasználni lépéselőnyét, több hibát is vétett, de az elnök is magára talált és átvette az irányítást. A kiélezett verseny miatt felfokozott várakozás előzte meg az utolsó szópárbajt.

Az elnökjelöltek fej-fej mellett álltak a 2012-es amerikai elnökválasztás harmadik, egyben utolsó vitájának kapujában: a közvélemény-kutatások eredményei szerint közvetlenül az összecsapás előtt gyakorlatilag azonos volt Obama és Romney támogatottsága, ráadásul az eddigi televíziós vitákon aratott győzelmek tekintetében is 1:1 volt az állás.

Obama volt az irányító, Romney biztonsági játékot játszott

A harmadik vita témája inkább a hivatalban lévő elnöknek kedvezett – még akkor is, ha „csak” egyetlen külpolitikai bravúrral, Oszama bin Laden likvidálásával büszkélkedhetett. Ennek megfelelően Obama meggyőzőbb volt ugyan, azonban Mitt Romney sem követett el komolyabb hibát. A viadalt így végül csak apró különbségek fordították mégis az elnök javára.

A külpolitikai vita tétje elméletileg az, hogy a jelöltek meggyőzzék a választókat: ők lennének alkalmasabbak az Egyesült Államok főparancsnoki posztjára. Ebből a szempontból mindketten jól szerepeltek: Obama remekül használta helyzeti előnyét, Romney viszont éppen visszafogottságával és néminemű bizonytalanságával hozta magát kedvező helyzetbe, hiszen így nem tűnt túlontúl háborúpártinak. Meglepő, de Obama volt az agresszívabb fél, néha még gúnyos hangnemet is megütött: az elnök célja egyértelműen az volt, hogy feledtesse az első vitán mutatott gyenge szereplését, ez azonban nem sikerült maradéktalanul.

Obama legfőbb stratégiája az este folyamán az volt, hogy kijátssza a „parancsnoki kártyát”: hogy megmutassa, olyan nehéz döntéseket kell hoznia, amelyekkel csak egy elnök nézhet szembe. A vita csúcspontján két emlékezetes pillanata is volt ezzel kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy mi lenne az első dolga az Egyesült Államok főparancsnokaként, azt válaszolta: biztonságban tudni az amerikai népet. Az elnök jó érzékkel azonban még hozzátette: „És ez az, amit az elmúlt négy évben is tettünk.” Többször hangsúlyozta, hogy ezekben a kérdésekben értelemszerű okok miatt jóval tapasztaltabb Romney-nál. Obama hatékonyan játszotta ki azt a kártyát, amit Romney nyilvánvalóan nem tudott: arról beszélni, milyen főparancsnoknak lenni. Obama nem győzött kiütéssel, de kétségtelenül több ütést vitt be, mint kihívója.

A republikánus elnökjelölt azzal a céllal lépett be az utolsó elnökjelölti vita televíziós stúdiójába, hogy megmutassa a választóknak, Obama elnök méltó alternatíváját adhatja a főparancsnoki pozícióban. A hétfő esti vita azonban a szerepek érdekes felcserélődését hozta. Mitt Romney bizonytalannak tűnt, időnként hebegett és hadart sietségében. Érezhetően félt attól, hogy hibázik. Általában Barack Obama az, aki beszédeiben terjengősnek hat, Mitt Romney mellett azonban hétfő este az elnök stílusa tömörnek és élesnek tűnt.

Romney taktikája kezdettől fogva nyilvánvaló volt: amikor csak lehetősége nyílt rá, kritizálta az elnököt a líbiai történésekre adott válaszaival kapcsolatban. Az első vitával ellentétben – ahol Romney magabiztosnak és erőteljesnek hatott -, a harmadikon feszengett és látványosan kényelmetlenül érezte magát. Obama ezzel szemben erőteljes volt, irányító és időnként agresszív. Ha Romney lágyítani akart a róla alkotott képen és arról szerette volna meggyőzni a bizonytalan szavazókat, hogy nem fog harcias külpolitikát folytatni, a kevésbé támadó stílusa minden bizonnyal segített neki ebben.

Noha a harmadik elnökjelölti vita témája a külpolitika volt, a jelöltek minden alkalmat megragadtak, hogy a számukra fontos szavazókhoz szóljanak: a munkahelyek, a gazdaság és a költségvetés kérdése is felmerült az összecsapáson. Néhány ponton a moderátor arra kényszerült, hogy a külügyek felé terelje vissza az elnökjelöltek gondolatait, de legtöbbször hiába. Már csak két hét van a választásokig, ez volt a jelöltek utolsó olyan televíziós szereplése, ahol egymással küzdöttek meg. Mindent meg kellett mutatniuk, amivel felülkerekedhettek a másikon, minden egyes mondatukban azt kellett hangsúlyozniuk, hogy jobbak, mint ellenfelük. Két héttel a választás előtt a jelöltek fej-fej mellett állnak, egyikük sem lehet biztos abban, hogy veszít – de abban sem, hogy győz. A szavazatokért való kétségbeesett küzdelem azonban egyiküket sem tette a másiknál meggyőzőbbé.

Globális reakció

A harmadik elnökjelölti vita a külpolitikáról szólt, a jelöltek foglalkoztak többek között Kínával, Líbiával és Pakisztánnal. Hogyan vélekednek a vitáról az érintettek? Csalódottak. Az elnökjelöltek kitűnő érzékkel kerülték el a konkrét állásfoglalást ezekkel a kényes kérdésekkel kapcsolatban.

Noha néhány héttel ezelőtt kemény szóváltást tartottak Kínáról, a harmadik vitán szinte nem is foglalkoztak a növekvő szuperhatalommal. Az általános vélekedés a távol-keleti országban az amerikai elnökválasztás végkimenetelével kapcsolatban az, hogy akármelyik elnökjelöltet is választják meg, az csak nagyon halvány különbséget hoz majd az Egyesült Államok és Kína viszonyában. „Mindkét jelölt világossá tette, hogy Kínát partnerként kezeli, de egyben azt is hangsúlyozták: azt akarják, hogy Kína az ő szabályaik szerint játsszon.” – mondta el egy pekingi elemző, Wang Feng.

Mind Afganisztán, mind pedig Pakisztán esetében nagy várakozás előzte meg azt, hogy mit fognak mondani a jelöltek, akik azonban egyik ország kapcsán sem vázoltak fel hosszútávú stratégiát. A Twitteren is csalódott hangvételűek az elnökjelölti vitával kapcsolatos megnyilatkozások: „Hogy ki nyerte a vitát? Az a biztos, hogy ki veszített. Az afgán nép. Alig említették meg a háborút.” – írta egy twittelő, de mások is hasonló véleményen voltak. „Az elnökjelölti vitát nézem, semmi új Afganisztánról, úgy tűnik, továbbra sem érti egyikük sem ezt az országot.”

Líbia is a kényes kérdések közé tartozott. A jelöltek természetesen megemlítették az amerikai nagykövetség ellen elkövetett szeptemberi halálos támadás kérdését, líbiai elemzők azonban eltérően ítélték meg az elnökjelöltek reakcióit. Az általános vélekedés az, hogy Obama nagyobb stabilitást hozhatna, viszont az nem derült ki világosan a vitából, hogy mit tenne pontosan Romney. A republikánus elnökjelölt terrortámadások megakadályozására vonatkozó terveit ráadásul irreálisnak tartják, hiszen ez a kérdés túl bonyolult ahhoz, hogy átfogó megoldást próbáljanak találni rá.

Izrael és Irán kapcsán mindkét elnökjelölt megemlítette, hogy támogatnák Izraelt, ha Irán esetlegesen megtámadná a közel-keleti államot. Az elnökjelölti vitának mindazonáltal nem volt nagy visszhangja Izraeben. Az iráni sajtó beszámolt ugyan a vitáról, de egyelőre csak a tényszerű közlésekre szorítkoztak és egyik jelöltet sem illették különösebb kritikával.

Legfrissebb eredmények

A Washington Post és az ABC News közös, alig néhány órával a harmadik vita előtt nyilvánosságra hozott kutatása azt mutatta, hogy Obama nem rendelkezett egyértelmű előnnyel a valószínűleg szavazók közrében azzal kapcsolatban, hogy ő kezeli-e jobban a nemzetközi ügyeket. Az elnök szeptember elején ebben a kérdésben mért nyolcpontos előnye a vita előtt mindössze hárompontosra csökkent.

Ennek ellenére a CNN/ORC harmadik elnökjelölti vitát követő felmérése azt mutatja, hogy a válaszadók 48 százaléka találta jobbnak Obamát, míg a 40 százalékuk Romney-t – az elnök tehát elég magabiztos győzelmet aratott. A válaszadók meggyőző, 59 százaléka mondta ráadásul azt, hogy Obama jobban teljesített, mint azt előzetesen várták, Romney esetében ez az arány 40 százalék volt. Az elnökjelöltek összecsapás-sorozata külpolitikai vitával zárult, aminek tétje elméletileg az, hogy a jelöltek meggyőzzék a közönséget: ők teljesítenénk jobban az Egyesült Államok főparancsnokaként. A válaszadók 63 százaléka gondolta úgy, hogy erre a szerepre Obama lenne a legjobb, de 60 százalék Romney-t is megfelelőnek találta a posztra.

Az első vita hatalmas változást hozott a jelöltek közti versenyben, a második csak kissé módosította az eredményt. A jelenlegi állás szerint Mitt Romney 48 százalékon, Obama pedig 47,1 százalékon áll, a különbség tehát mindössze 0,9 százalék a republikánus elnökjelölt javára. Éppen ezért lehet sorsdöntő a harmadik vita megítélése, az elnökjelöltek ugyanis nem találkoznak már személyesen a választásig, az október 22-i televíziós vita volt az utolsó alkalom, amikor a képernyőn keresztül győzhették meg a választókat. Hogy ez sikerült-e, arra a néhány nap múlva nyilvánosságra kerülő legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények adhatják meg a választ.

A verseny annyira szoros, hogy a csatatérállamokban is csak az utolsó napokban, vagy akár a választás napján beérkező szavazatok dönthetik el a versenyt. A vitát követően valószínűleg mindkét oldal minél pozitívabb fényben próbálja feltüntetni jelöltje teljesítményét és azokra a billegő államokra fognak koncentrálni, amelyek sorsdöntőnek bizonyulhatnak a végső eredmény szempontjából.

Még két hét

A viták véget értek, mostantól kezdve az elnökjelöltek kéthetes megfeszített véghajrába kezdenek. A kampányok néhány maroknyi államra koncentrálnak majd két fő céllal: hogy meggyőzzék a még mindig bizonytalan szavazókat, valamint hogy rávegyék biztos támogatóikat arra, hogy menjenek el szavazni.

Egy erőteljes Barack Obama és egy főleg védekező álláspontra kényszerülő Mitt Romney mérkőzött meg egymással a harmadik, utolsó elnökjelölti vitán. Obama diadalmaskodott, de nem valószínű, hogy ez számít a végső eredmény szempontjából. Ez a választás nem azon fog múlni, hogy melyik elnökjelölt milyen válaszokat ad a Líbiával vagy Iránnal kapcsolatos kérdésekre, hanem azon, hogy melyikük képes megfordítani a gazdaság helyzetét. Hogy ki tudta jobban meggyőzni az embereket arról, hogy ő lenne a legjobb választás erre a feladatra, az két hét múlva kiderül.