Nagy-Britannia meghosszabbítaná a munkavállalási korlátozásokat a román és a bolgár állampolgárok vonatkozásában 5 évvel. A kelet-európai bevándorlók tömegeinek rémképétől tartanak a nyugat-európaiak, pedig 2012-re már észrevehették, hogy a hajó már rég elkezdett süllyedni. A multikulturalizmus csődmodellje meglékelte Nyugat-Európát.
A napokban olvastam, hogy Nagy-Britannia komolyan fontolgatja a román és bolgár állampolgárok munkavállalását korlátozó európai uniós intézkedések 5 évvel történő meghosszabbítását. A „Sunday Telegraph” brit hetilapnak adott interjújában Andrew Green, a brit bevándorlásügyi hivatal igazgatója aggályát fejezte ki amiatt, hogy a 2007-ben csatlakozott két balkáni ország lakossága el fogja árasztani az amúgy is bevádolóktól túlzsúfolt Nagy-Britanniát. A 29 millió román és bolgár el fogja árasztani Nagy-Britanniát – ha józanul gondolkodunk, akkor ennek a rémképnek a fenyegetése igen nehezen képzelhető el, ugyanis Romániából és Bulgáriából, aki szeretett volna eljutni Őfelsége országába, már rég megtehette a korlátozások megkerülésével.
A korlátozások számos kiskaput tartogatnak, amelyek megengedik például az egyéni vállalkozók, vagy az egyéni munkavállalók álláshoz történő jutását a szolgáltatások szektorában. Mint ahogy több bolgár és román napilap is írta, ha megnézzük a brit szállodákat, bordélyházakat és taxis vállalatokat, akkor szinte csak kelet-európai munkavállalókkal találkozhatunk. Hogy mennyire nem számoltak a britek ezekkel a kiskapukkal, azt jól szemlélteti, hogy 2004-ben csak 20 ezer bevándorlót vártak e két államból, 2012-re számuk már eléri a 670 ezret. Az Európai Unió a szabályozásokkal nem tudja megállítani a munkakeresőket (vagy azokat, akik el akarnak jutni a kívánt országba), csak azt érik el a nyugati tagországok, hogy diplomáciai bonyodalmak keverednek a küldő országgal.
Emlékszünk a lengyel vízvezeték-szerelő már-már szállóigévé vált rémképére, a franciák és a britek csak úgy remegtek a milliós lengyel „hordától”, az igazság pedig az, hogy a farkastól féltek, az pedig már az akolban volt. A nyugat-európai országok már a múlt század közepén eljátszották ütőkártyáikat, hogy stabil társadalmi összképet hozzanak létre. Az elöregedő társadalmak demográfiai problémáinak kezelése helyett a nyugat-európai tagállamok az egyszerűbb, ugyanakkor meggondolatlan politikát választották – azaz a jöjjenek a bevándorlók, idővel ők pedig beintegrálódnak a fogadó ország társadalmába.
Már Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Franciaország, Németország és számos más nyugat-európai „fejlett” demokrácia rájött, hogy a túlzott liberalizmus, túlzott multikulturalizmus réges -régen csődöt mondott. A nem európai kultúrkörből érkezők már a családegyesítési törvények elfogadását követően nyíltan kifejezték – nem kívánják átvenni a modernebb, fejlettebb, civilizáltabb kultúrát, ők megvannak jól a maguk 622 évvel elmaradottabb (és ne csak a muzulmánokra gondoljunk) kultúrájukkal, sőt ha lehet, rá is erőltetnék a befogadókra is a világnézetüket.
Igen, 2012-ben már tisztán látható, hogy értelmetlen volt a liberális elvektől és a kapitalizmus gazdasági növekedést ösztönző hajszolásától vezérelve megadni az állampolgárságot a volt gyarmatokon élőknek. Hiba volt bilaterális szerződéseket kötni Törökországgal és más hasonló nem európai államokkal munkaerő-toborzás céljából és természetesen hiba volt szemükben könnycseppel emberi jogokról áradozni, nem visszatoloncolni az illegális bevándorlókat.
Mitől is fél valójában Nyugat-Európa? Már nincs értelme félni, az Európai Unió multikulturális vizein hajózó gőzöse már rég süllyed, Nagy-Britannia és a többiek ott nyugaton pedig a hajóablakokat kezdik bezárni, nehogy a víz ott jusson be a hajó belsejébe. Ennek az európai modellnek már rég befellegzett, azon országoknak, amelyek még a víz felett vannak, érdemes lenne elgondolkodniuk és tanulniuk a nyugatiak hibájából.
Junqueira