Egy izraeli napilap leközölt egy tizenkét éves interjút, amelyből kiderül, Izrael tervezte meg és hajtotta végre az Abu Dzsihád ellen 1988-ban Tunéziában elkövetett merényletet. Az interjút a művelet vezetője, Nahum Lev adta nem sokkal halála előtt.
Izrael beismerte felelősségét Khalil al-Wazir, ismertebb nevén Abu Dzsihád, Jasszer Arafat helyettesének 1988-as meggyilkolásában. A hírt egy izraeli napilap, a Yediot Ahronot hozta nyilvánosságra, miután leközölt egy tizenkét éves cikket, amit a parancs végrehajtójával, Nahum Levvel készítettek nem sokkal halála előtt.
A merényletet a Moszad tervezte meg, és a Sayeret Matkal nevű elitkommandó hajtotta végre Tunéziában, ebben az időszakban ugyanis itt volt a Palesztin Felszabadítási Szervezet székhelye. A művelet parancsnoka Nahum Lev volt, aki 2000-es halála előtt nem sokkal adott interjúban mesélte el a napilapnak az eset részleteit. Az interjút azonban eddig nem közölhették le, mivel veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra. Azt nem tudni, hogy az izraeli cenzúra miért engedte a héten a cikk publikálását.
„Abu Dzsihád borzalmas tetteket követett el civilek ellen. Hezitálás nélkül lőttem le” – nyilatkozta Lev a Yediot Ahronotnak. Az interjú szerint huszonhat kommandós szállt partra Tunéziában, hogy részt vegyen a műveletben. Ketten közülük nyaraló párnak öltöztek, és egy csokoládésdobozban rejtették el a hangtompítóval felszerelt fegyvert. Lev feladata volt, hogy likvidálja az őrt, aki Abu Dzsihád szobájára figyelt, majd a többi kommandóssal együtt behatoltak és megölték a férfit. A művelet során még egy biztonsági őr, valamint egy kertész is életét vesztette. „A kertészért kár volt. De ilyen műveletekben biztosítani kell, hogy minden potenciális ellenség semlegesítve legyen” – nyilatkozta Lev.
Abu Dzsihád egyébként jó barátja és helyettese volt Jasszer Arafatnak, aki akkor a PFSZ vezetője volt, valamint vezető szerepet játszott az 1987 és 1993 közötti első intifádának, vagyis az izraeli megszállás elleni felkelésnek az első szakaszában. Emellett több Izrael ellen elkövetett merényletet is neki tulajdonítanak, így azt az 1978-as busztámadást, amelyben harmincnyolc izraeli vesztette életét.
Mahmud al-Alul (PFSZ) úgy nyilatkozott az AFP-nek, hogy számukra nem egy katona, hanem Izrael, az izraeli kormány és a katonai vezetés az, aki meggyilkolta Abu Dzsihádot. Izraelnek egyébként több tucat hasonló merényletet írnak a számlájára, azonban nagyon ritkán fordul elő, hogy felelősséget vállal bármelyikért is.