Florida államban szoros eredmény született, de Obama 2008 után ismét győzni tudott.
Korábbi eredmények
2000-ben George W. Bush mindössze 537 szavazattal kapott többet demokrata riválisánál, miután hosszas procedúra után újraszámlálták a szavazatokat, és az állam elektori szavazataival megnyerte az elnökválasztást. 2004-ben is szoros volt a verseny, de akkor Bush magabiztosabban győzött (52,1%), 2008-ban Obama nagy küzdelemben 51% szavazatot kapott.
Mire számítottunk?
Szoros küzdelem volt várható nemcsak az előzmények miatt. Az állam gazdasága rossz helyzetben van, a munkanélküliség az országos szint felett van – ez Romney számára volt kedvező. Obama azonban a latin származású szavazók körében sokkal népszerűbb, és az ő számuk 2008 óta számottevően növekedett. Sok múlik azon Amerikában, hogy a pártoknak hány regisztrált szavazójuk van az adott államban, és Floridában a demokratáknak ebben jelentős előnyük van.
Mi lett az eredmény?
Floridában Obama csak kis különbséggel tudott győzni, 46 ezer szavazatot kapott többet kihívójánál. Bár ez nem olyan szoros eredmény, mint a 2000-es, a vártnak megfelelően az állam továbbra is a legkevésbé megjósolható államok közé tartozik. Obama mintegy másfél millió szavazattal kapott kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt, ezzel szemben a republikánus jelöltre leadott szavazatok száma alig változott.
Mi várható ezután?
Várhatóan változatlan marad a felállás: az államon belül egyes megyék stabilan demokraták, illetve stabilan republikánusok maradnak, mint ahogy ez az államon belül választások eredményei is mutatják. Az eddigiekhez hasonlóan Florida mind az elnökválasztásokon, mind a szenátusi választásokon a bizonytalan államok között fog maradni.