Keresztény elnököt választott a Szíriai Nemzeti Tanács

George Sabra lett a Szíriai Nemzeti Tanács újonnan választott elnöke. Keresztény létére vezetheti a szunnita többségű ellenzéket.

Dohában, Katar fővárosában zajlik jelenleg is az a nagy szabású konferencia, amelyen a szíriai ellenzék valamennyi frakciója részt vesz, a tárgyalás első felmutatható eredménye George Sabra elnökké választása a Szíriai Nemzeti Tanács (SNC) élére. Az ellenzék egységét mutatja, hogy keresztény vezetőt választottak, tehát nincs szó szektarianizmusról, nyilatkozta az új elnök.

Sabra, aki baloldali politikus és a Szíriai Népi Demokratikus Párt vezető tagja, megválasztási utáni első beszédében hangsúlyozta, hogy fegyverekre van szüksége ahhoz, hogy kiűzhesse Bassár el-Aszadot Szíriából és véget vethessen a véres polgárháborúnak.

Az SNC-nek pénteken kellett volna döntést hoznia arról, hogy csatlakozik-e a többi ellenzéki politikai csoporthoz, hogy egy szélesebb talapzaton nyugvó Aszad-ellenes tömörülést hozzanak létre,  de a vezetőség 24 órás haladékot kért a döntésre, mert frakción belül elmaradt a konszenzus.

A katari miniszterelnök Sheikh Hamad bin Jassem Al Thani beszédében felszólította a résztvevőket, hogy tegyék félre személyes ellentéteiket és helyezzék előtérbe országuk érdekeit. Szombat este kiderül, hogy lesz-e megállapodás a különböző politikai, vallási, etnikai és törzsi csoportok között.

Éva Ádám

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »