A Budapesti Történeti Múzeum anyaga mexikói kortárs művészek metszeteiből álló gyűjteménnyel gazdagodott. Isabel Téllez Rosete, Mexikó hazánkba delegált nagykövete november 19-én hétfőn adta át a “Függetlenségi Háború és a Forradalom” témáját felidéző gyűjteményt, Bodó Sándor a Budapesti Történeti Múzeum Főigazgatója számára, amelyet a Mexikói Nemzeti Metszet Múzeum adományozott a magyar intézménynek.
A gyűjtemény 2010-ben, a Mexikói Függetlenségi Háború 200. és a Forradalom 100. évfordulóját kísérő ünnepélyes eseménysorozathoz kapcsolódva jött létre. A gyűjtemény 51, különböző metszettechnikákkal készült lenyomatot – amelyek mindegyike számozott és a művész által aláírt példány -, valamint egy bronz szobrot tartalmaz, amely Leonora Carrington 2010-ben készült utolsó alkotása.
A művészeket az Nemzeti Kulturális és Művészeti Tanács valamint a Mexikói Nemzeti Képzőművészeti Intézet elismert szakértőiből álló Akadémiai Bizottság válogatta össze; műveik egy, a kortárs grafikai művek reprezentatív válogatását képezik, amelyben több generáció képviselői is megtalálhatóak. Köztük olyanok, akik már jelentős tapasztalatot és megbecsült pályafutást tudhatnak maguk mögött, valamint ígéretes fiatal képzőművészek, akik a mexikói metszetgrafika jövőjét formálni fogják.
A nagyközönség a jövő év második felében tekintheti meg először kiállítás formájában az adományozott munkákat.
Mexikói Nagykövetség