Új játékszabályok a 2014-es választásokon?

Soron következő, 2014-es választásáról tartott ma eszmecserét az Európai Parlament. Az Európai Bizottság vitaindító javaslatát, miszerint az európai politikai pártok nevezzék meg jelöltjüket a Bizottság elnöki pozíciójára, az EP a vitát követően elfogadott határozatában erősítette meg.

A Parlament ezen túlmenően javaslatot tett a választások májusra történő előrehozatalára, illetve arra is, hogy a majdani biztosi kollégium minél több tagja kerüljön ki a megválasztott EP-képviselők közül. „Az Európai Bizottságot gyakran éri kritika, hogy meg nem választott bürokratákból áll, a szóban forgó reformok erre kívánnak választ adni” – fejtette ki a vitához beadott írásbeli hozzászólásában Schöpflin György. A fideszes EP-képviselő szerint a listákról megválasztott biztosok ilyen módon elszámoltathatóvá válnának az uniós polgárok felé, ami az Európai Bizottságot a mostaninál jóval nagyobb legitimitással ruházná fel. Abban viszont már most egyetértés mutatkozik a két intézmény közt, hogy a választások kulcsszereplői az európai pártok.  Az EP-képviselők kiemelték, hogy jelenleg ők a nemzetek feletti európai demokrácia hiányzó láncszemei, a szóban forgó jelölési rendszerrel pedig az EP-kampányok végre valóban arról szólnának, amiről kell: a válságban levő Európáról, amiről ma minden eddiginél fontosabb lenne a közös gondolkodás. „A választások előrehozatala pedig lehetőséget biztosítana arra, hogy az újonnan felálló biztosi testület mihamarabb megkezdje a munkáját” – fejtette ki Schöpflin György.

Kitekintő / EPP sajtóközlemény

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »