A Pirelli legnagyobb gyára épül Romániában

Több mint százmillió dollárt készül befektetni a Pirelli csoport 2013-2017 között a slatinai gumiabroncsgyárába, amelyet az olasz óriáscég legnagyobb üzemévé fejlesztenek – közölték a következő öt évre szóló stratégiájuk ismertetésekor a cég vezetői.

Tájékoztatásuk szerint a román kormány 35 millió dollárral járul majd hozzá a slatinai gyár fejlesztéséhez. A befektetések révén az üzem termelői kapacitása 2017 végére megduplázódik.

A Pirelli 2006-ban kezdte el gumiabroncsok gyártását Slatinán, jelenleg évi 8,5 millió abroncs hagyja el az üzemet. Jövőre 10 millió, 2017-re évi 13 millió abroncs gyártását tervezik. A kedden bejelentett beruházásokkal együtt az olasz cég romániai befektetéseinek összege eléri majd az 555 millió eurót.

A Pirelli slatinai üzeme elsősorban a Mercedes-Benz és az Audi gépkocsik számára gyárt abroncsokat. A cégnek világszerte 37 ezer alkalmazottja van.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »