Franciaország 1,2 millió euróval támogatja a szír ellenzéket

A francia kormány 1,2 millió eurót folyósít azonnali segélyként a szíriai ellenzéket képviselő Szíriai Nemzeti Koalíció számára, jelentette be hétfőn a kormány. Laurent Fabius francia külügyminiszter a súlyosbodó humanitárius helyzettel indokolta a támogatást.

Franciaország a nyugati államok közül elsőként ismerte el a Szíriai Nemzeti Koalíciót a szíriai nép képviselőjének, majd Nagy-Britannia is csatlakozott hozzá. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfőn franciaországi látogatásának első napján újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az új szíriai ellenzéki csoport francia és angol elismerése a „nemzetközi jog szemszögéből abszolút elfogadhatatlan”.

Az EU tartózkodott a koalíció elismerésétől, mindössze „a szíriai nép törekvéseinek képviselőjeként” nyilatkozott az újjáalakult szír ellenzék ernyőszervezetéről. Így Franciaország az első nyugati állam, amely nemcsak hogy teljes elismeréssel, hanem anyagi támogatással segíti a testületet.

Éva Ádám

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »