Újabb öt évig figyel a Big Brother

Barack Obama elnök a héten aláírásával szentesítette azt a szenátusi döntést, mely értelmében az ifjabb Bush második kormányát meghatározó Külföldi Hírszerzési és Megfigyelési Törvény 2008-as kiegészítése újabb 5 évig lesz érvényben.

Az 1978-as Külföldi Hírszerzési és Megfigyelési Törvény (Foreign Intelligence Surveillance Act) 30 évvel későbbi kiegészítését érintő törvénycsomag elfogadásával az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség 2017 december 31-ig is bírói parancs, vagy alapos gyanú nélkül megfigyelheti, és adatokat gyűjthet az amerikaiakról a terrorista veszély elkerülése érdekében – jelentette a Wired.

Az ifjabb George W. Bush elnök második kormányához köthető 2008-as törvénykiegészítés feljogosította a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (National Security Agency) az amerikaiak telefonbeszélgetéseiknek és e-mailjeiknek korlátlan lehallgatására és szűrésére, amennyibe a másik fél külföldön tartózkodik. Azonban már az első Bush kormány alatt is voltak titkos kormány lehallgatások.

A New York Times 2005-ben nyilvánosságra hozta, hogy hónapokkal a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után Bush elnök titokban engedélyt adott a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek, hogy az országon belül bizonyos egyének telefonvonalait, és más elektronikus kommunikációs módjaikat megfigyeljék esetleges terrorista tevékenységek után kutatva. Egy 2002-ben kiadott kormányjelentés szerint a 2002-től 2005-ig tartó időszakban több száz, esetleg több ezer amerikai után kémkedhetett a kormány titkos programján belül. 2005-től 2008-ig pedig az ideiglenes „Védjük meg Amerikát Törvény” (Protect America Act) biztosította az állami megfigyelést.

A 2008-as FISA kiegészítés elfogadását azonban nehezen fogadták el az amerikaiak. Jogvédő szervezetek háborút hirdettek a rendelet ellen, ami szerintük semmibe veszi az amerikai alkotmány polgári jogokról szóló 4. cikkelyét, mely a polgárokat az indokolatlan házkutatás ellen védi. A jogi egyesületeken kívül a megfigyelési program egyes államokban is felfordulást okozott. 2006-ban, és 2010-ben is történt olyan bírói döntéshozatal állami szinten, melyek alkotmányellenesnek nyilvánították a Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgató tevékenységét. A felperesek ügye később elvérzett a Legfelsőbb Bíróságon, mert nem tudták a megfigyelést bizonyítani.

Két évvel később, a FISA kiegészítés meghosszabbítása újra felkavarta az amerikai közhangulatot. Sokan Obama elnököt árulónak tartják, ugyanis szerintük megszegte azon 2008-as ígéretét, melyben szavát adta, hogy felül fogja vizsgáltatni a Bush elnök által létrehozott programot, és mindent meg fog tenni, hogy ne sérüljenek az amerikaiak jogai. Az Amerikai Polgári Jogok Egyesülete (American Civil Liberties Union-ACLU) a kongresszusi döntést a Bush érából hátramaradt alkotmányellenes, korlátlan lehallgató program újbóli bevezetéseként kritizálta.

Úgy tűnik, hogy a szenátusi döntés miatt a nagy testvér nem szűnik meg figyelni saját adófizetőit. Viszont nem csak, hogy nem áll le, még terjeszkedik is. 2014 szeptemberétől minden újonnan forgalomba hozott járműben kötelező lesz fekete doboznak lennie az államokon belül. Vajon mi jön következőleg…?

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »