8,5 milliárd dollár kártérítést ítéltek meg a bankok

Tíz jelzálogkölcsönt folyósító hitelintézet hétfőn megállapodott abban, hogy 8,5 milliárd dollárnyi kártérítésben részesíti a válság idején szabálytalanul végrehajtott ingatlan lefoglalások károsultjait, véget vetve ezzel annak, hogy esetről esetre vizsgálják ki az összes ilyen ügyet.

A bankok ezzel elismerték, hogy a kormány által kezdeményezett vizsgálat túlságosan költséges és körülményes a számukra. Az amerikai számvevő és valutahivatal (OCC) közlése szerint a pénzintézetek döntése nyomán mintegy 3,8 millió jelzáloghiteles részesül majd néhány száztól 125 ezer dollárig terjedő kártérítésben, az ellenük vétett hibák súlyosságának függvényében.

A Bank of America, a Citigroup, a JPMorgan Chase, a Wells 

Fargo, a MetLife Bank és öt másik pénzintézet 3,3 milliárd dollárt folyósít majd az arra jogosult hiteleseknek, további 5,2 milliárd dollárnyi adósságot pedig átütemez vagy jóváír. A bankok által felkínált egyezséget az OCC és Fed kormányzótanácsa elfogadta.

A mostani kártérítés azokat az ügyeket zárja le, amelyekre nem terjedt ki az öt vezető szolgáltató, illetve az igazságügyi minisztérium, a lakásügyi hatóságok és az államok igazságügyi hivatali által a „robot-aláírások” ügyében tavaly februárban megkötött, 25 milliárd dolláros megállapodás.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »