Kevesebb katona lesz az afgán vidéken

A napokban háromnapos találkozón vesz részt Hamid Karzai, afgán elnök. A találkozó első napján Hillary Clintonnal folytatott megbeszélést, míg pénteken Barack Obama elnökkel tárgyalt az afganisztáni csapatkivonásról, és az ország elképzelt jövőjéről. Mindkét politikusnak határozott elképzelései vannak, voltak Afganisztán eddigi eredményeiről, és jövőbeni sikeréről, melyeket tekintve megfogalmazták elvárásaikat.

Az amerikai elnök kifejtette, hogy szeretné, ha a jövőben az afgán kormány megőrizné stabilitását, továbbra is harcolna a Tálib terroristák ellen, és tartaná magát a két állam között létrejött 2012-es stratégiai megállapodáshoz. Erre mintegy válaszul az afgán elnök a legfontosabb afganisztáni elvárások egyikeként az Amerikától való függetlenséget jelölte meg, valamint hogy a jövőben kevesebb amerikai katona teljesítsen szolgálatot az afgán államhatárokon belül.

Ez utóbbi tekintetében az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy ez év tavaszáig a vidéki városok békefenntartását visszaadják az afgán fegyveres rendvédelmi erők fennhatóságába, azaz vidéken kevesebb lesz a katona – olvasható a Fehér Ház hivatalos oldalán.

Gregovszki Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »