SMS-ben is lehet imát rendelni

Az Egyesült Államokban működő Szent Név Tartomány ferences szerzeteseinek rendje híveitől már SMS üzenetben is várja, hogy különleges alkalmakkor kikért imádkozzanak. 

A „Küldje el ima szándékát egy Ferences Szerzetesnek” program a vallási közösséghez tartozókat buzdítja, hogy küldjék el az „ima” szót a megadott telefonszámra, melyről egy üdvözlő SMS-t kapnak. Ezután a telefonáló elküldi annak a nevét, akit, vagy akiket imába szeretne foglalni. A folyamat lezárásaként egy megerősítő üzenetet kap, melyben közlik vele, hogy a kérését rögzítették és imádkozni fognak a szerettéért.

A ferencesek lépése érthető, a mai technológiai fejlődéssel szemben az egyház lemaradása nem engedhető meg. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy alig egy hónapja XVI. Benedek pápa létrehozta hivatalos Twitter oldalát @Pontifex néven, akinek egyébként az oldalon már közel másfél millió követője van.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »