Folytatódik a harc a szigorúbb fegyverviselési szabályokért

Körülbelül egy hónap telt el a newtowni mészárlás óta. Ezalatt az idő alatt a közvélemény elkezdett elfordulni a témától, a megbotránkozás és a gyász alábbhagyott, ám a Fehér Házban és néhány államban a harc csak most kezdődik.

A newtowni gyilkosság után Barack Obama igyekezett megnyugtatni az amerikai népet: kijelentette, hogy mindent megtesz a fegyverviselési törvények megszigorításának érdekében. Nem egy ilyen kijelentés hangzott már el a Fehér Házban, de a mostani komolyabbnak tűnik. Természetesen az ügynek ellenzői is akadnak: az államok háromnegyede, a javaslatok ellenére nem tervez törvényszigorítást, mindössze öt államban kezdték el a tervezeteket, például New Yorkban. Nyolc államban az iskolák biztonságosabbá tételére fektetnék a hansúlyt, máshol pedig inkább a mentális problémákkal küszködők kezelését tűzték ki célul, ám olyan államok is akadnak( Texas, Arizona), ahol még a newtowni események után is a fegyvertörvények gyengítését fontolgatják.- figyelhetjük meg az UsaToday által közzétett térképen. Az NRA (National Rifle Association)  lobbiszervezet, mely jelenleg körülbelül 4,2 millió tagot számlál, minden erejével a fegyvertörvények megszigorítása ellen harcol.

Barack Obama elnök Joe Biden alelnököt bízta meg a feladattal: dolgozzon ki egy konkrét javaslatot az ügyben.Biden tervei között szerepel egy sokkal átfogóbb nemzeti adatbázis kidolgozása, mely segítségével nyomon követhetik a fegyvert birtokló állampolgárokat, valamint természetesen a fegyvert igénylők szigorúbb ellenőrzése is, de nemcsak így szeretnének harcolni a merényletek ellen: a javaslatban valószínüleg a mentális problémákkal küszködők szigorúbb ellenőrzése is szerepelni fog. 

Természetesen a javaslatok, ötletek önmagukban nem segítenek, még akkor sem, ha Obama jelenleg legfontosabb céljául tűzte ki a törvény szigorítását. Mivel az Egyesült Államokban az elnök nem csak a törvényhozói, hanem a végrehajtói hatalom képviselője is, azaz miniszterelnök, felhasználhatja pozícióját ahhoz, hogy önállóan is dönthessen a fegyvertartással kapcsolatos néhány kérdésben, ám ahhoz, hogy jelentős változás mehessen végbe, a Kongresszusnak is el kell fogadnia a törvénytervezetet. 

New York állam azonban nem várta meg, hogy Joe Biden bemutassa törvénytervezetét: hétfőn egy lépéssel közelebb került az új fegyvertörvény beiktatásához, hiszen a Szenátus,azaz a Felsőház  elfogadta Andrew Cuomo kormányzó törvénytervezetét.

Amennyiben az Alsóházban is megszavazzák a törvényt, New York állam lesz az első, aki a newtowni tragédia után lépéseket tett a fegyverbirtkolási törvények megszigorításáért.  Cuomo tervezete szerint az államnak egy év állna rendelkezésére a törvénytervezet megvalósításához, azaz egy év alatt be kell vezetniük egy olyan rendszert, mely segítségével bejegyzik azokat a polgárokat, akik lőszert vásárolnak és ellenőrizhetik őket.

Péntek Borbála

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »