Evo Morales, Bolívia történetének első indián származású elnöke az ország 2010-ben bevezetett új nemzeti ünnepén – „a Többnemzetiségű Állam Megalapításának Napján” négyórás beszédben értékelte hétéves tevékenységét, amelyet minden országos televíziós csatorna kötelezően közvetített. Beszédben a gazdasági eredményeket és a szegénység csökkentését emelte ki, és hangsúlyozta, hogy nem „bérlőnek” érkezett az elnöki palotába.
Evo Morales az évértékelővel egy időben valamennyi miniszterét megerősítette tisztségében, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben súlyos kritikával illette mind a kormánypárt, mind pedig az ellenzék egy, az igazságszolgáltatás legfelsőbb köreit érintő zsarolási botrány kapcsán.
Álvaro García Linera alelnök – aki az ország belső viszonyait jól ismerők szerint a hatalom valódi birtokosa – hétfőn úgy értékelte Morales eddigi kormányzását, hogy az „Bolívia kiemelkedő évtizede a gazdaság és a demokrácia szempontjából, mert a 2006 óta meglévő politikai stabilitás az ország történetének legnagyobb gazdasági növekedését tette lehetővé”.
Konfliktusok után konszolidáció
Morales kormányzása két szakaszra osztható: az első a hatalom megszerzésétől, 2006-tól számított három évig, míg a második az új alkotmány 2009-es elfogadása, és az elnök azt követő újraválasztása óta tart.
Az első időszakot a hatalom megszilárdítására tett erőfeszítések és éles belpolitikai ellentétek jellemezték, amelynek középpontjában a déli és keleti tartományok ellenzéki, autonómiáért küzdő erőinek megtörése állt – ennek egyik drámai epizódja a terrorizmussal vádolt ún. „Rózsa-Flores-csoport” kormány általi felszámolása volt La Paz tartományban.
A 2009-ben kezdődött második szakasz a konszolidáció időszaka, amelyben a kormány kiegyezett azokkal a csoportokkal, amelyekkel korábban konfliktusban állt, és szembekerült az addig természetes szövetségesként Moralest támogató őslakosokkal. E második időszak egyik leghangosabb botránya a Tipnis nemzeti parkot kettészelő új autóút terve, amely az őslakos indiánok szerint lerántja a leplet a Morales-kormány valódi, „kapitalista, visszaélésre hajlamos és a kőolaj-kitermelőket támogató” arcáról.
A kormányzat második szakaszában Morales ugyanazokkal a problémákkal találta szembe magát, mint a korábbi kormányok: súlyos társadalmi konfliktusokkal, korrupciós botrányokkal és a pártján belüli feszültségekkel és vitákkal.
Tehetetlen ellenzék
A Morales-rezsim fennmaradását segíti a gyenge, szinte láthatatlan ellenzék, amely nem képes összefogni ellene, valamint a Nyugat többségi támogatása, amely nagyvonalúan elnézi a kormány antidemokratikus és a jogállamisággal össze nem egyeztethető praktikáit – talán a volt gyarmattartó államok által gyakran érzett bűntudat miatt – egyfajta történelmi igazságtételként értékeli, hogy Evo Morales személyén keresztül végre az őslakosok vették kezükbe a hatalmat.
Morales egyelőre lebegteti 2014-es újrajelölésének kérdését, de a parlament előtt hangsúlyozta, hogy joga van egy újabb elnöki ciklushoz, mivel „az első mandátum nem számít, mert az az új alkotmány életbelépése előtt volt”. Az ellenzék ezt vitatja. Morales ambícióit jelzi, hogy gyakran fogalmaz úgy támogatói előtt, hogy nem „bérlőnek” érkezett az elnöki palotába, hanem „örökre”, vagy legalábbis 500 évre – utalva ezzel arra az időszakra, amelyben a neoszocialista elnök szerint az őslakosokat kizárták a hatalomból.
Evo Morales elnökségének hetedik évfordulóját némileg beárnyékolja, hogy két nappal a január 22-i nemzeti ünnep előtt, a Beni tartományban korrupciós botrány miatt megtartott előrehozott kormányzóválasztáson az ellenzéki Carmelo Lens győzött. A kormánypárti MAS (Movimiento al Socialismo – Mozgalom a Szocializmusért) annak ellenére veszített, hogy Morales az egykori Miss Bolíviát, a szépséges Jessica Jordant jelölte a tisztségre.