Nők a közelharcban? Mit mond az átlagember?

A Washington Post és a Pew Research Center közös felméréséből kiderül, hogy az amerikai polgárok 66 százaléka helyesli az Obama adminisztráció azon intézkedését, mely lehetővé teszi a női katonák számára, hogy részt vehessenek a közelharcokban is. A lépést a válaszadók kicsivel több, mint egynegyede, összesen 26 százalék ellenzi.

A felmérés emellett még arra a kérdésre is választ kívánt keresni, hogy a megkérdezettek szerint a döntés milyen hatással lesz a hadsereg harctéri teljesítményére. A válaszolók közel fele, 49 százalék nem remél különösebb változást. 29 százalékuk szerint kifejezetten pozitív hatással lesz, míg a megkérdezettek 15 százaléka inkább borúlátó a témával kapcsolatban.

Ha a válaszok nemenkénti megoszlását nézzük, azt láthatjuk, hogy a férfiak és nők hasonló módon ítélik meg a kérdést. Ha viszont a válaszadókat pártpreferenciáik alapján vizsgáljuk, akkor már jelentős különbségeket fedezhetünk fel. A republikánus megkérdezettek körében egy kicsivel többen (29 százalék) vannak azok, akik rosszabb teljesítménytől tartanak mint azok, akik szerint éppenséggel javulni fog sereg teljesítőképessége (20 százalék). A demokrata szavazóknál viszont sokkal többen értékelik pozitívan az intzékedést, mint negatívan (38, illetve 7 százalék).

Szentgróti Gábor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »