Moaz al-Khatib, a szíriai ellenzéki koalíció vezetője felszólította Bassár el-Aszad elnököt, hogy foglaljon állást az általa felajánlott béketárgyalások ügyében, amelyek véget vethetnének a vérontásnak és „elősegítenék a rezsim békés távozását”. Amerikai és orosz diplomatákkal történt müncheni egyeztetése után al-Khatib azt nyilatkozta az al-Dzsazíra televíziónak: a nagyhatalmaknak nincs elképzelésük a konfliktus megoldására, csak Szíria népe találhatja meg a kiutat. Tárgyalási ajánlatát humanitárius kezdeményezésnek nevezte, amely életeket menthet és azt a keveset, ami a háború sújtotta ország infrastruktúrájából még megmaradt. Azt is említette, hogy a müncheni találkozó nyomán egy teljes hatáskörű átmeneti kormány létrehozása is a lehetséges opciók közé került, erről azonban nem árult el többet.
Az ellenzéki ernyőszervezet elnöke a múlt héten jelentette be, hogy hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Aszad képviselőivel, ha a kormány szabadon enged mintegy 160 ezer fogvatartottat, és lehetővé teszi az országon kívül rekedt szír állampolgárok útlevelének megújítását. Kezdeményezése nagy felzúdulást váltott ki saját koalícióján belül, hiszen az ellenzék eddig eltökélten tartotta magát ahhoz, hogy a tárgyalások alapfeltétele Aszad távozása. Al-Khatib azt javasolta, hogy Aszad alelnökét bízza meg az egyeztetés elindításával, ám mindeddig nem kapott visszajelzést Damaszkuszból. Ugyanakkor a szíriai kormány gőzerővel dolgozik a nemzeti párbeszéd keretében tervezett konferencia és népszavazás előkészítésén, de, ahogy az elnök korábban leszögezte, „a Nyugat bábjai” nem vehetnek részt a nemzeti konzultációban.
Al-Khatib nyilatkozatával egyidőben Ali Akbar Szalehi iráni külügyminiszter jelezte, hogy a hétvégén Teherán is tárgyalt a szíriai ellenzék képviselőivel, és a „gyümölcsöző” kezdeti megbeszélést további egyeztetések követik majd. Irán elnöke, Mahmud Ahmedinezsád pedig úgy fogalmazott hétfőn, hogy Szíria problémáira nem katonai eszközök, hanem „nemzeti egyetértés és szabad választások” jelentik a megoldást.