Az amerikai képviselőház elnöke, John Boehner kitért az egyenes válasz elől, de azt mondta, nyitott a kérdés megvitatására, amikor arról faggatták, egyetért-e a képviselőház republikánus többségi vezetőjével, Eric Cantorral, hogy az illegális bevándorló fiatalokat segíteni kell állampolgárságuk megszerzésében – írja a Huffington Post.
„Nagyon sokan vagyunk nagyon jó ötletekkel, és számos kétpárti egyeztetés is folyik a Képviselő Házban és a Szenátusban egyaránt.” – mondta Boehner a riportereknek a sajtótájékoztatón. „Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy elősegítsem ennek a kérdésnek kétpárti módon történő kezelését, ez azonban nagyon nehéz feladat hazánkban. De a javaslat természetesen megfontolandó.”
Mind Boehner és Cantor az „Álom Törvény” néven ismertté vált intézkedés ellen szavazott 2010-ben. Most azonban, hogy Washington a nagyjából 11 millió illegális bevándorló szélesebb körű törvényesítését fontolgatja, úgy tűnik, néhány korábbi ellenző is megenyhül a kezdeményezés javára. A javaslat szerint jogállást és esetlegesen állampolgárságot kaphatnának azok az illegális bevándorlók, akik gyerekként kerültek az Amerikai Egyesült Államokba, feltéve, hogy jártak főiskolára, vagy csatlakoztak a katonsághoz, valamint más egyéb követelményeknek is megfelelnek.
Cantor egy keddi beszédében elmondta, a kérdés megfelelő kezelése jó kezdet lehetne a későbbi tervezett bevándorlási reformhoz.
„Országunk egyik legnagyszerűbb alapelve az volt, hogy a gyermekek ne legyenek büntethetők szüleik vétségeiért. Itt az ideje, hogy lehetőséget teremtsünk a törvényes tartózkodásra és az állampolgárság megszerzésére azoknak, akik gyermekként kerültek Amerikába, és akik nem ismernek más hazát.”
A kétpárti egyeztetés keretében múlt héten bejelentették, hogy ezeket a fiatalokat másként kell kezelni, mint az illegálisan bevándorló népesség egészét.
„Azok, akik kisgyermekként léptek be az Amerikai Egyesült Államok területére, nem tudatosan döntöttek úgy, hogy megsértik a törvényeket.” – áll a kétpárti nyilatkozatban. „Következésképpen, javaslatunk alapján ezek az emberek nem fognak ugyanazokkal az elvárásokkal és követelményekkel szembesülni állampolgárságuk megszerzésének érdekében, mint bárki más.”
Sutus Nikolett