Megígérték: nem lesz devizaháború

A világ 20 legnagyobb gazdaságát tömörítő országok vállalták, hogy gazdaságélénkítési politikájukban tartózkodnak az úgynevezett devizaháborútól, nem kelnek versenyre egymással a nemzeti fizetőeszközök leértékelésével – állapították meg szombaton elfogadott nyilatkozatukban a G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei.

A kétnapos moszkvai tanácskozás végén kiadott dokumentumban a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet képviselői hangsúlyozták, hogy a monetáris politikának az árstabilitást és a gazdasági növekedést kell szolgálnia.

Ezt erősítette Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter, aki záró tájékoztatóján kijelentette: „nem a devizák, hanem a gazdaságok között kell a versenynek folynia. Ez az, amit a kormányoknak tenniük kell, és nem a devizapiacot manipulálniuk” – mondta Sziluanov.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »