Enrique Peńa Nieto mexikói elnök öt célkitűzést fogalmazott meg, miután decemberben letette az elnöki esküt, közöttük szerepelt az idegenforgalom fellendítése. A napokban tartott rendezvényen a mexikói vezetés nyilvánosságra hozta az iparággal kapcsolatos terveit.
Enrique Peńa Nieto (EPN) mexikói elnök kijelölte országának turisztikai politikáját az elkövetkező hat évre – írja az Emeequis nevű mexikói lap. Az elnök eltökélt célja, hogy turisztikai nagyhatalommá váljon Mexikó, s bíztató jel, hogy a 2013-as Madridi Nemzetközi Turisztikai Vásáron (FITUR) a latin-amerikai ország megnyerte a legjobb stand díját. A Bahía de Banderasban, Nayarit államban tartott rendezvényen részt vettek Jalisco, Quintana Roo, Sinaloa, San Luis Potosí, Tlaxcala, Yucatán államok kormányzói is.
Peńa kiemelte, hogy az ország GDP-jének 9 százalékát adja ez az iparág, ötmillió közvetlen és 2,5 millió közvetett munkahelyet jelent, a szakmában dolgozók keresete 30 százalékkal magasabb az országos átlagnál.
„Meg vagyok győződve róla, hogy Mexikó készen áll a turisztikai politikájának modernizálására és nemzetközi szintre emelésére. (…) Szerencsére a turisztikai ágazatunknak még nagy lehetőségei vannak a növekedésre.(…) Kivételes földrajzi elhelyezkedésünk van, kedvező elérhetőségi lehetőséggel, valamint természeti, történelmi és kulturális attrakciók széles választékával rendelkezünk, de ezen kívül országunk már bebizonyította, hogy képes minőségi turisztikai termékek létrehozására.” – mondta EPN.
A turisztikai politika négy irányelv mentén fog haladni, melyből az első: az ágazat átalakítása, ami alatt Nieto az intézményes átrendeződést érti. Annak érdekében, hogy eredményesebb legyen a döntéshozatal, és a különböző programokat sikeresen hajtsák végre, létrehozzák a Turisztikai Kabinetet, amelynek vezetője maga az elnök lesz. EPN számít az államok kormányzóinak, valamint Mexikóváros főpolgármesterének támogatására is.
A második irányelv az innováció és a versenyképesség. Az elnök a turisztikai kínálat változatossá tételét fogalmazta meg célként, „Mexikó sokkal több a gyönyörű, napsütötte tengerpartoknál” – figyelmeztetett. Az idegenforgalom terén hat területre kell specializálódni: „napfény és strand, kulturális turizmus, öko- és kalandturizmus, egészségügyi turizmus, sportturizmus és luxusturizmus.” Véleménye szerint nemcsak a szolgáltatások áraiban kell versenyezni, hanem a minőségükben is. A turisztikai kínálatot szerinte úgy kell megszilárdítani, hogy a meglévő idegenforgalmi célpontokat, ahol már ki van építve az infrastruktúra, tovább erősítik. Elmondta, hogy a turisztikai és a gazdasági államtitkárság feladata lesz, hogy minden egyes idegenforgalmi célpontra külön ügyrendet dolgozzon ki. A cél az, hogy meghatározzák, milyen piacokat vonzzanak ezek a helyszínek és azoknak milyen elvárásaik vannak, illetve a kormány hogyan tudja ezeket figyelembe venni.
A harmadik irányelv a promociós és a reklámtámogatás. Az államnak fel kell vállalnia a turisztikai helyek reklámozását és támogatását. A gazdasági feladata lesz a törvényi és finanszírozási mechanizmus kidolgozása, amelyek ösztönözni fogja a turisztikai szektorba irányuló befektetéseket. Itt fontos szerepet kapnak a magánbefektetések, ezért a vezetés célja a nagy befektetők hitelfelvételének megkönnyítése. A reklám területén két célt fogalmazott meg. Az egyik Mexikónak, mint országnak a nemzetközi szintű népszerűsítése, valamint az egyes helyszínek promóciója. A másik pedig a nemzeti piac erősítése és bizonyos helyeknek meghatározott piacokon való reklámozása. Peńa Nieto üdvözölte, hogy Jalisco és Nayarit államok már megegyeztek az összefogásról a régió promótálása érdekében.
Végül a negyedik irányelv a fenntarthatóság és a társadalmi haszon. Az elnök szerint fontos, hogy a szektor tiszta maradjon és megőrizzék az ország kulturális, történelmi és természeti örökségét. Kiemelte, hogy a turizmusból származó jövedelem a társadalmi jólétet fogja szolgálni. Az is cél, hogy ne csak a külföldieknek, vagy egyes kiváltságban lévő társadalmi rétegeknek, hanem az összes mexikóinak legyen lehetősége a saját országának jobb megismerésére.
Új stratégia?
Mexikó éveken át a világon az első tíz legkedveltebb úticél közé tartozott, 1994-ben például az előkelő 7. helyen állt. Egy januárban közölt jelentés szerint azonban a 13. helyre csúszott vissza, szakértők a közbiztonság rossz helyzetére, a világgazdasági válságra, a Franciaországgal való vízumproblémákra és a Mexicana Légitársaság leállására fogják az esést.
A turisztikai ipar területén a kormány ambiciózus tervei akkor valósulhatnak meg, ha megfékezik az országban elszabadult erőszakot, erre beszédének zárómondataiban az elnök is kitért. „Tudom, hogy a turistáknak és a mexikóiaknak is biztonságos légkört kell teremteniünk a siker érdekében.” Nem véletlen, hogy az idegenforgalmi politika kérdése most került elő, akkor, amikor a világsajtóban nagy port kavart az Acapulcóban turistáskodó spanyolok esete.
Noha EPN eddig jól teljesített a beiktatásakor vállalt öt célkitűzést tekintve, kormányzata mégis hiányosságokkal küzd a közbiztonság és az igazságszolgáltatás terén. Az Intézményes Forradalmi Pártot (PRI) újra hatalomra segítő politikus azt ígérte, hogy megválasztása esetén felszámolja az országban dúló erőszakot, Felipe Calderónnal ellentétben, nyilatkozataiban egyáltalán nem beszél erről a kérdésről, egyelőre a gazdaságra, az elindított szegénység elleni programra, valamint az oktatási reformra összpontosít. Ettől függetlenül az erőszakos bűncselekmények folytatódnak, az utóbbi időben főként Nuevo León, Guerrero és Estado de México államokban ugrott meg a számuk. Kérdés, hogy az erőszak problémáját milyen programmal akarja orvosolni a kormány, vagy a gyors megoldás hiányában a turisztikai ipar terén felvázolt tervek mennyire lehetnek sikeresek.
Balla Zsuzsa