Kitekintő.hu

Oroszország a szíriai béketárgyalásokat sürgeti

Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter szerdán találkozott az Arab Liga vezetőjével, Nabil al-Arabival, és más neves arab diplomatákkal. A konferencián hangsúlyozta, hogy itt az ideje a szíriai helyzet rendezésének. Oroszország jövő hét hétfőn tárgyal a szíriai külügyminiszterrel, Walid al-Muallemmal, továbbá március elejére várják Moszkvába az ellenzéki koalíció fejét, Moaz al-Khatibot. Lavrov szerint „pozitív tendenciák jeleit láthatjuk, olyan tendenciákét, amelyek párbeszéd kezdeményezésre utalnak a kormány és az ellenzék részéről egyaránt.” Oroszország azt is kiemelte, hogy az erőszak nem hozhat békés eredményt. Az orosz kezdeményezés összekapcsolódik az ellenzéki koalíció Egyiptomba tervezett két napos látogatásával, amelyen a probléma megoldásának lehetőségeit vizsgálják majd.

A lassan két éve tartó konfliktusnak már megközelítőleg 70 ezer áldozata van. A helyzet az elmúlt hónapokban még véresebbé vált. Legutoljára, csütörtök reggel, Damaszkusz belvárosából számoltak be egy óriási robbanásról. A detonációt ismét egy autóba rejtett pokolgép okozta. Az al-Dzsazíra szerint a merényletet al-Mazraa kerületben, a Baasz Párt központi épülete mellett, az Orosz Nagykövetség közelében követték el. A merénylő több ellenőrzési ponton is átjutott, csak ezek után vitte végbe az akciót. A BBC információ szerint legalább 200 sérült van, köztük gyerekek, eddig 53 halálos áldozatról számoltak be, civilek és kormányhivatalnokok is életüket vesztették. Az első robbantást a főváros másik kerületében, Barzéhben további kettő követte.