Izrael és a szíriai polgárháború

A továbbra is feszült szíriai helyzet kapcsán egyre több elemző veti fel annak a lehetőségét, hogy a konfliktus akár tovább terjedhet a környező országokra, így Libanonra és Izraelre is. A napról napra eszkalálódó események kapcsán a Kidma Egyesület minikonferenciát rendez, melynek helyszíne az Izraeli Kulturális Intézet lesz.

A március 7-én, csütörtökön délután öttől kilencig megrendezésre kerülő konferencián megszólalnak majd a téma szakértői, így részt vesz majd többek között, prof. Valki László, nemzetközi jogász; Gyarmati István, (ICDT) nagykövet; dr. Csicsmann László, egyetemi adjunktus; Kis Álmos Péter, katonai szakértő és Szlankó Bálint, haditudósító, aki testközelből követte végig az utóbbi hónapok eseményeit. A minikonferencia címe Polgárháborúból regionális konfliktus – A szír-izraeli feszültség.

A rendezvényre az előzetes regisztráció kötelező, amelyet itt lehet megtenni.

Végh Roland

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »