A szíriai ellenzék nem akar tárgyalni

A szíriai ellenzéki koalíció vezetője, Moaz al-Khatib néhány héttel ezelőtt már a kormánnyal való egyezkedés felé hajlott, akkor az oroszok és az amerikaiak meghívását egyaránt elfogadta, amely látogatásokra a legújabb fejlemények szerint nem fog sor kerülni. Emellett az ellenzék a római Szíria Barátai által szervezett konferencián sem hajlandó részt venni, amelyet a következő hónapban tartanának. A döntést azzal magyarázták, hogy a nemzetközi közösség  tétlenül figyeli a szíriai vérontást, és nem nyújt valós segítséget a probléma megoldásához. Továbbá az az Oroszország hívja őket Moszkvába, aki fegyvereket szállít a szíriai kormánynak, és amely fegyverek által ismételten több százan vesztették életüket Aleppóban.

Míg az ellenzék hátrálni próbál, addig hétfőn a szíriai külügyminiszter Walid al-Muallem azt mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, hogy a kormány ismét nyitott az egyezkedésekre. al-Muallem állítása szerint hajlandóak lennének még a felfegyverzett ellenállással is tárgyalni, de továbbra is úgy gondolják, hogy Szíriának magának kell megoldást találni a válságra külső beavatkozás nélkül. Lavrov ismételten a harcok befejezése mellett foglalt állást, valamint figyelmeztette al- Muallemet, hogy a kormány ne engedjen a provokációknak.

Eközben John Kerry, az USA nem rég kinevezett külügyminisztere Londonban tartott beszédében arra kérte az ellenzéket, hogy ne bojkottálja a római konferenciát. A BBC szerint nyilatkozata után telefonon kereste meg Moaz al-Khatibot, hogy személyesen próbálja meg meggyőzni. A beszélgetés részletei nem nyilvánosak.

Gergely Hanna

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »