Chávez halálhírét jelentette be egy kolumbiai televízió

Február 27-én délután a kolumbiai NTN24 hírcsatorna bejelentette Hugo Chávez venezuelai elnök halálát.

Alig egy hete még arról cikkezett a sajtó, hogy Chávez visszatért Venezuelába és gyógykezelését hazájában folytatják, azonban a panamai ex-nagykövet értesülései szerint az elnök december 30 óta agyhalott volt.

A lábadozásáról közzétett fotók állítólag tavaly készültek, mivel Chávez egy akkor megjelent újságot tart kezében, valamint egyik lánya azóta orrműtéten esett át, és a felvételeken nem látszik változás a lány tavalyi kinézetéhez képest.

Ez az első alkalom, hogy egy latin-amerikai hírcsatorna Chávez elnök halálát hivatalosnak tekinti. A venezuelai kormány egyelőre nem nyiltakozott Chávez állapotát illetően.

Nagy Endre - http://mirador.postr.hu

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »