Nem készül választási költségvetéssel az Orbán-kormány

A magyar kormány nem készül „választási költségvetés” összeállítására – mondta csütörtökön Londonban Cséfalvay Zoltán.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a nap folyamán a londoni befektetői és elemzői közösség tagjaival találkozott. Megbeszélései után magyar újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján elmondta: visszatérő kérdésként merült fel a „választási költségvetés” lehetősége.

Határozottan leszögezte, hogy a magyar kormány kitart a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti államháztartási hiány tartása mellett. „Pontosan tudjuk, hogy milyen fájdalmas folyamat volt a  költségvetés konszolidációja” – mondta az államtitkár. Cséfalvay Zoltán szerint politikai felelősség a költségvetési fegyelem fenntartása.

Közölte azt is: a kormánynak nem érdeke a gyenge forint, mivel azt nem tartja jó eszköznek a versenyképesség javítására.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »