Joe Biden vezeti majd a jövő héten azt az amerikai küldöttséget, ami Ferenc pápa beiktatási szertartására utazik – írja a CNN.com. Biden az első római katolikus vallású alelnöke az Egyesült Államoknak. Barack Obama is üdvözölte az új pápát, aki az elnök szerint „erőt és vitalitást” hoz majd Dél-Amerikának.
„Boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílik személyesen átadni saját, és az amerikai emberek jókívánságait” – írta hivatalos közleményében az alelnök. „A katolikus egyház fontos szerepet játszik az életemben és több mint egymilliárd embernek az életében Amerikában és szerte a világon” – tette hozzá Biden. A vatikán szóvivője, Tom Rosica az alelnök bejelentését „jelentős” lépésnek ítélte, mivel a Vatikán hivatalosan nem tesz meghívást egyik állam vagy kormány részére sem.
Az, hogy Biden képviseli majd az Egyesült Államokat az új pápa beiktatásán azt jelenti, hogy Obama nem módosítja a korábban megtervezett közel-keleti utazását. A CNN riporterének kérdésére, hogy nem lenne-e megfelelőbb, ha Obama személyesen venne részt az ünnepségen, a vatikáni szóvivő azt felelte, hogy nem az ő feladata véleményezni ezt.
Pintér Melinda