Kim Dzsongun, az észak-koreai rezsim vezetője „kisöpörne”egy tengeri határon fekvő szigetet, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden újabb gazdasági és diplomáciai szankciókkal sújtotta Phenjant. Évek óta nem tapasztalt katonai feszültségben áll a két koreai állam, miután a kommunista ország elsőszámú vezetője az ENSZ határozatai miatt megelőző atomcsapást helyezett kilátásba. A hétfőn kezdődött dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra való tiltakozásul az északi állam megszüntette a forródrót kapcsolatot, majd egyoldalúan felbontotta a Dél-Koreával 1953-ban kötött fegyverszüneti egyezményt és megnemtámadási szerződést.
Észak-Korea korábban már hét alkalommal felbontotta a tűzszünetet, de Phenjan Szöul-ellenes harcias retorikája, provokáló nyilatkozatai nem követtek nyílt háborút a két állam között. Ugyanakkor a legutóbbi fenyegetés az ötezer civil lakossal rendelkező Pengnjong-sziget elleni támadásra – tekintettel a precedensekre – elemzők szerint mégis komoly aggodalomra ad okot. A vitatott hovatartozású szigetnél 1999-ben, 2002-ben, és 2009-ben is halálos konfliktusokra került sor. A legutóbbi incidensekek 2010 márciusában töréntek a két Korea között, amikor észak-koreai torpedó süllyesztette el a dél-koreai Csonan hadihajót, 46 halálos áldozatot követelve, majd néhány hónappal később Jonpjong szigete ellen nyitott tüzet az északi rezsim.
Kim Dzsongun tüzérségi egységeinél tett látogatása során „az ellenség megtámadására és kisöprésére” utasította fegyveres erőit. A dél-koreai adminisztráció alatt álló szigeten riadókészültséget rendeltek el, a lakosság számára biztosított sürgősségi szállások készenlétben vannak egy esetlegeses támadásra. Kim Minszok, a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivőjének közlése szerint Észak-Korea pszichológiai nyomást kíván gyakorolni Szöulra, ezzel együtt nagyszabású katonai manőverekre lehet számítani az elkövetkező napokban. „Ha észak provokál minket, úgy válaszolunk, hogy az többet fog ártani nekik” – mondta a szóvivő.
A korábbi szankciók eddig nem jártak sikerrel az észak-koreai atomprogram leállításában, a nemzetközi közösség most a pénzügyi források elvágásától reméli Kim Dzsongun nukleáris fegyverkezésének felszámolását. Az ENSZ BT Észak-Koreát sújtó szigorú pénzügyi korlátozásait a rezsim legfőbb gazdasági és diplomáciai partnere, Kína is elfogadta, emellett az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója, Tom Donilon kijelentette, hogy Amerika készen áll megvédeni szövetségeseit, köztük Dél-Koreát is. Egyes szakértők véleménye alapján Észak-Korea fenyegetéseivel az Egyesült Államokkal való kétoldalú megállapodás, továbbá a koreai háborút lezáró békeszerződés kierőszakolására törekszik.
Dóczi Tamás