Üzlet és politika elválasztása a kulcs

A kínai vállalkozók számára fontos, hogy értsék a politikát, ugyanakkor tartózkodniuk kell attól, hogy aktívan részt vegyenek benne – mondta Cong Csing-hou, a kelet-ázsiai ország leggazdagabb embere a sina.com hírportálnak.

    A milliárdos interjújában hangsúlyozta: a politika figyelemmel követése abban segíti az üzletembereket, hogy megértsék, milyen irányba halad a társadalom és az ország. A döntéshozás és a döntéshozók ismeretével különféle vállalatvezetői és befektetői csapdák is elkerülhetők, az üzlet és a politika között azonban választani kell, mindkettőben egy időben nem lehet sikeres az ember – véli az önmaga erejéből Kína legtehetősebbjévé lett Cong, aki a kínai parlament jelenleg is zajló éves ülésszakának egyik küldöttje.

    A Wahaha italóriás 68 éves tulajdonosa úgy fogalmazott: ő maga egy befutott vállalkozás vezetőjeként teljesítette társadalmi kötelezettségeit, de ennél tovább nem kíván menni, a vezetéssel szemben szándékosan tartja a távolságot.

    Az elmúlt időszakban sorozatban nyilvánosságra kerülő, magas rangú hivatalnokokat érintő korrupciós botrányok következtében felerősödött és az óriási jövedelmi szakadék miatt egyébként is növekvő gazdagellenes közhangulat kapcsán Cong rámutatott: szemben az általános vélekedéssel, a kínai gazdagok csekély része szerezte korrupcióval vagyonát, a nagy többség keményen dolgozott, és legitim eszközökkel tett szert eszközeire.

    A vagyoni különbségek kérdése kapcsán a leggazdagabb kínai úgy fogalmazott: a gazdagoknak aktívabb szerepet kellene vállalniuk a társadalom segítésében, egyebek között olyan projektekbe kellene fektetniük, illetve olyanokat létrehozniuk, amelyek más emberek jólétének növeléséhez járulnak hozzá.

MTI - Szerencsi Ágnes

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »