Új fegyver- és lőszeradó az USA-ban

Az amerikai fegyvertartási vita megoldását egy új adónem bevezetésében látja Washington.

A tavaly nagy botrányt kavart fegyvertartási vita tovább bonyolódik: az amerikai törvényhozók új adóval súlytanák a fegyveripart – áll a Foxnews oldalán.

A szövetségi és állami szinten bevezetendő adó mértéke jelentősen eltérne. Míg New Jersey-ben az adó mértéke a szerény 5 százalékot ütné meg, addig Maryland államában egy merészebb, 50 százalékos adókulcsot vezetnének fegyverekre. Néhány állam pedig minden egyes fegyver vásárlásakor regisztrációs adót is fizettetne a vevővel. Az így keletkezett bevételből finanszíroznák többek között a fegyveres áldozatok kezelését, valamint az új rendőrök kiképzését. 

A tervezet, mely az automata fegyvereket és a nagy töltény befogadó képességű tárak kereskedését korlátozó intézkedések részét képezné, a fegyveres érdekcsoportok heves ellenreakcióját váltotta ki. Szerintük a törvénytisztelő, fegyvertartó állampolgárok nem felelősek a fegyveres bűncselekményekért, sőt: ” A fegyvertulajdonosoknak inkább adóvisszatérítést kellene kapniuk a közjóért végzett, bűnözést csökkentő munkájuk miatt” – nyilatkozta Lawrence Keane, a Nemzeti Lövészsport Alapítvány alelnöke.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »