„Ne minket hibáztassanak!”

Évente hozzávetőlegesen 19 ezer esetben történik szexuális erőszak és bántalmazás az Egyesült Államok hadseregében. Az áldozatok az ügyek töredékét jelentik csak be.

„Már a toborzáson elkezdődik. Jó néhány férfit és nőt már a felvételi eljárás során megerőszakolnak és szexuálisan bántalmaznak” – mondta el BriGette McCoy, aki nemrég több társával együtt vallomást tett a katonai szolgálatuk alatt őket ért erőszakról. Évente körülbelül 19 ezer férfi és nő szenved el szexuális erőszakot az Egyesült Államok hadseregében, ezeknek az eseteknek pedig csak a töredékére derül fény – írja a CNN.com. Jogvédő csoportok most azért harcolnak, hogy a fegyveres szolgálatok tagjai számára megkönnyítsék az ilyen jellegű esetek bejelentését.

Nemrégiben három nő és egy férfi hozta nyilvánosságra, hogy katonai szolgálatuk alatt szexuális erőszakot kellett elszenvedniük és azt, hogy bizonyos esetekben miért nem jelentették soha a velük történteket. Mindannyian az őket ért támadások miatt távoztak a kötelékből. Történeteikkel segítettek képet festeni a katonaság azon arcáról, ahol az áldozatokat arra kényszerítik: ne beszéljenek, hanem továbbra is viseljék el a megaláztatásokat, mivel csak így van esélyük arra, hogy feljebb léphessenek a ranglétrán.

„A Kongresszusnak biztosítania kell, hogy az egyenruhát viselő nők és férfiak egységesen férhessenek hozzá a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekhez” – mondta el Anu Bhagwati, a Service Women’s Action Network szervezet igazgatónője. „Igen gyakori a megtorlás azokkal a katonákkal szemben, akik jelentik a szexuális zaklatást és erőszakot; a katonai személyzet ezekkel az esetekkel szembeni fellépésének hiánya igen szégyenletes” – tette hozzá Bhagwati.

Pintér Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »