A szaúdi Hetek öröksége

Nagy felháborodást váltott ki annak a hét fiatal férfinak a kivégzése, akiket megkérdőjelezhető eljárásban ítéltek el Szaúd-Arábiában. A vádlottak egy része még kiskorú volt a bűncselekmények elkövetésekor, de a tendecia azt mutatja, ez egyáltalán nem zavarja az egyre több halálos ítéletet végrehajtó szaúdi hatóságokat.

Múlt hét csütörtökön, a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Abha városának főterén nyilvánosan kivégeztek hét embert, akiket még 2006 elején tartóztattak le ékszerboltok kirablásáért. Az ítéletet nem az elmúlt években alkalmazott lefejezéses módszerrel hajtották végre, a vádlottakat a kivégzőosztag emberei a téren egyszerűen agyonlőtték. A férfiak mindegyike a húszas éveinek elején járt, kettejük a bűncselekmények elkövetésekor még kiskorú volt.

A kivégzés nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, az emberi jogi szervezetek, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch hivatalosan tiltakozott a kiszabott büntetés végrehajtása ellen. A két szervezet elítéli a halálbüntetés bármely formáját, ám mostani reakciójukra a vádlottak fiatal kora, a bírósági eljárás visszásságai és a bűncselekmények indítékának vizgzsgálata mellett a végrehajtás módja is hatással volt. A hét fiút elfogásuk után néhány órával már el is ítélték anélkül, hogy biztosították volna számukra a jogi képviseletet. Saját álláspontjuk ismertetésére nem kaptak lehetőséget és ügyvéd híján a fellebbezés sem jöhetett szóba. Nasszer al-Qahtani elmondása szerint – aki mindössze tizenöt éves volt a rablások elkövetésekor – fogvatartóik folyamatosan kínozták őket, így kikényszerítve a beismerő vallomásokat. A fiúkat családjuk megölésével is fenyegették, amennyiben nem tartják fenn bűnösségüket és végül a 2005-2006 közötti rablások jelentős részét a nyakukba varrták.

Az ítélet hátterében valószínüleg a szaúdi társadalmi berendezkedés egyre instabilabbá válása áll. Szaúd-Arábia abszolút monarchia, amelyben az uralkodó dinasztia a legfőbb és egyetlen hatalom, amire esetenként csak vallási vezetők tudnak nyomást gyakorolni. A lakosság több mint hetven százaléka a vahabita felekezethez tartozik, a kisebbség viszont mérsékeltebb szunnita muszlim. A hét kivégzett fiatal a déli, szunnita törzsekből származik, amik évek óta célpontjai a regnáló hatalomnak. Ezek a területek jóval szegényebbek, mint az északi, nyugati vidékek, részesedésük az ipari termelésből és kőolaj exportból elenyésző. A bűnözési statisztikák romlása mögött a fokozódó szegénység, a társadalom szétszakadása áll. A szaúdi királyságban a legmagasabb a munkanélküliség az egész Közel-Keleten – a férfiak körében meghaladja a 40 százalékot, míg a nők esetében 80 százalék fölötti.

Az államigazgatási apparátus rendkívül diszkriminatív, a törvénykezés pedig lényegében a szokásjogon alapul. Írott büntetőtörvénykönv nincs az országban, a jog egyedüli forrása az iszlám saría, a bírák feladata annak adott esetre való értelmezése. Az igazságügy miniszter jelenleg egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. A feketék, akik manapság a lakosság mintegy 10 százalékát teszik ki, ki vannak tiltva az igazságszolgáltatási rendszerből, csakúgy, mint a nők és a más felekezethez tartozó muszlimok. Ali Alahmed, a Foreign Policy újságírója, aki még a brit Legfelsőbb Bíróság volt elnökét is felkérte, hogy indítson petíciót a hét elítélt büntetésének elhalasztásáért, egyik cikkében egyszerűen az „apartheid” jelzővel illette a királyság közigazgatási rendszerét.

Az elmúlt évek bűnügyi statisztikáit vizsgálva megállapítható, hogy a konzervatív iszlám országban a kivégzések száma egyre nő. Alig két hónapja járta be a nemzetközi sajtót annak a srí lankai lánynak az esete, akit azzal vádoltak, hogy megölte a gondjaira bízott szaúdi csecsemőt. Az ügyben akkor is több homályos részlet maradt, a lány az állítólagos bűncselekmény elkövetésekor csak tizenhét éves volt, ennek ellenére januárban lefejezték. A kivégzések pontos számáról adatok nincsenek, hiszen néhány ítéletet titokban hajtottak végre, de a becsült értékek is árulkodóak. Amíg 2010-ben a halálos ítéletek száma nem érte el az ötvenet, 2011-ben már hetvenkilenc embert öltek meg bírósági végzés alapján. A jogvédő szervezetek szerint a tavalyi évben ez a szám valahova hetvenhat és nyolcvanhárom közé tehető, idén pedig már huszonhárom embert küldtek a halálba a szaúdi hatóságok.

A mostani alkalom volt az első, hogy fegyveres osztag hajtotta végre az ítéletet és nem szakképzett hóhér szablyája végzett a vádlottal. Lehetséges, hogy új trend éledezik a szaúdi királyságban, rossz nyelvek szerint a hóhérok alacsony száma miatt azok utaztatási költsége túl sokba van az államnak, így marad a golyó általi halál, ami a helyi lakosság ellenszenvét is kiváltotta. A hét fiatal kivégzését hatalmas biztonsági intézkedések előzték meg, a hadsereg és a rendőrség is kivonult és kordonokat emelt a tér köré. Az Iránban bevett módszert, a megkövezést Szaúd-Arábiában már évtizedek óta nem alkalmazzák, a golyó általi kivégzés és a sajátos bíráskodás miatt viszont sok támadás éri a rezsimet külföldről és belföldről egyaránt.  A szolidáritást vállaló közösség szerint a közeljövőben talán a belső ellenzéki hangok felerősödése és a nemzetközi kiállás jelentheti a szaúdi Hetek igazi örökségét.

Orosz Zoltán

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »