Bolívia Hágához fordul tengeri kijárata visszaszerzéséért

A bolíviai elnök, Evo Morales szombaton bejelentette, hogy az elkövetkezendő napokban Hágához fordul Chilével szemben annak érdekében, hogy országa tengeri kijárathoz jusson.

Hágába egy nemzeti bizottság fog utazni, hogy benyújtsa az igényt a Nemzetközi Bíróságon azért, hogy Bolívia visszakapja 1879-ben elveszített tengeri kijáratát. Ezt a Tenger-napjának alkalmából tartott ünnepségen, az invázióra emlékezve – mondta a bolíviai elnök.

A vezető szerint Chile a bolíviai nemzet e követelésének figyelmen kívül hagyásával megtagadja a békét, a szolidaritást és a testvériséget, valamint a latin-amerikai egyesülési törekvéseket elutasítva azt a vágyat, hogy a kontinens népei békében és harmóniában éljenek egymás mellett, kölcsönösen kihasználva a meglévő előnyöket, adottságokat.

Bolívia és Peru a XIX. század végén folytatott háborút Chile ellen, amelyben chilei csapatok elfoglalták Bolívia part menti területeit. A háborúban Bolívia 400 kilométernyi tengerparti szakaszt, összesen 120 000 négyzetkilométert veszített területéből.

Czifra Dóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »