Az egykori perui elnök, aki 1990 és 2000 között állt a dél-amerikai ország élén, több bűncselekmény – emberiség elleni bűncselekmény és korrupció – miatt tölti 25 éves börtönbüntetését. A 74 éves Fujimori – akit évekkel ezelőtt már műtöttek rákkal – gyermekei tavaly októberben, a volt elnök rákos megbetegedésére, magas vérnyomására és depressziójára hivatkozva kértek kegyelmet.
A vasárnap kiadott hivatalos orvosi jelentés szerint a volt elnöknek nincs rákja, ezért az 1992-es mészárlás tíz áldozatának rokonai hivatalos szervekhez fordultak Fujimori kegyelmének elutasítása ügyében.
Gisela Ortiz az áldozatok rokonainak jogi képviselője megerősítette a hírt: mivel Fujimorinak nem szenved dagantos megbetegedésben, ezért nincs rá ok, hogy kegyelmet kapjon. Hozzátette, hogy szerinte ennek megítélése „a jelenlegi elnök döntési jogkörébe tartozik, bár a döntést megelőzte egy orvosi jelentés, ami alapot biztosít a kegyelem elutasítására” – mondta Ortiz.
Az Európai Unió állásfoglalása is az, hogy mivel rákos megbetegedés nem áll fenn az elnök esetében, Fujimori nem kaphat kegyelmet.
„Megértjük, hogy a betegségre való hivatkozás alap lehet a megkegyelmezésre, de mivel a hivatalos orvosi jelentés nem bizonyítja a betegség tényét, a kor miatt kialakuló depresszió és rossz fizikai állapot pedig nem elég ok a szabadon bocsátáshoz” – fejezte be Ortiz.
Julio Arbizu az ügyészség képviselője elmondta, hogy az elnöknek nincsen olyan súlyos betegsége, ami halálhoz vezetne a börtönben, ezért a kérelmet elutasítják.
Buday Barbara