Az amerikaiak nagy része támogatja ugyan a fegyvervásárlást megelőző háttérvizsgálatokat, egy most nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményei szerint azonban a többség úgy gondolja: az átfogó ellenőrzéseket a kormány arra használja fel, hogy a jogszerűen tartott lőfegyvereket is elkobozza – írja a CNN.com. Az ellenőrzések támogatásának aránya a teljes népesség körében a Connecticut állambeli Newtownban történt általános iskolai mészárlást követően nőtt meg jelentősen.
A Quinnipiac Egyetem kutatásában a megkérdezettek 91 százaléka támogatta azt, hogy az Egyesült Államokban minden egyes fegyvervásárlást ellenőrző vizsgálat előzzön meg, amely során felmérik, az igénylő jogosult-e fegyvertartásra. Az utóbbi napokban ez már a második olyan felmérés, ami ezzel az eredménnyel szolgált, de a közelmúlt egyéb adatfelvételei is ugyanerre jutottak. A közvélemény-kutatás megmutatta azt is, hogy a kérdés támogatása politikai beállítottságtól jóformán független: a demokraták 96, a független szavazók 90, a republikánusok pedig 88 százaléka ért egyet a háttérvizsgálatokkal.
A megkérdezettek egy része azonban – annak ellenére, hogy támogatja a háttérvizsgálatokat – úgy gondolja, hogy az amerikai kormány az ellenőrzésekkel szerzett információkat arra használhatja majd fel, hogy a legálisan tartott fegyvereket is elkobozza. Ebben a kérdésben éles politikai megosztottság figyelhető meg: a republikánus szavazók 61, a függetlenek 51, a demokraták pedig mindössze 32 százaléka ért egyet ezzel a feltevéssel.