A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama amerikai elnök májusban Mexikóba és Costa Ricára látogat a kulturális és gazdasági kapcsolatok felmelegítése céljából, adja hírül a New York Times. Az elnöki utazás a tervek szerint május 2-től 4-ig tart.
Obama először a déli szomszédba, Mexikóba látogat, ahol találkozni fog az államfővel, Enrique Peńa Nietoval. A két politikus legutoljára novemberben találkozott, röviddel azelőtt, hogy Nieto letette volna elnöki esküjét. A mexikói külügyminisztérium szerint a két vezető a versenyképesség, oktatás, határőrizet, bevándorlás és egyéb, mindkét országot egyaránt érintő témában tart majd egyeztetéseket.
Barack Obama Costa Ricán hasonló témákra fog fókuszálni kollégájával, Laura Chinchillával és más közép-amerikai vezetőkkel. A latin-amerikai országban legutoljára egyébként 16 éve, 1997-ben járt amerikai elnök Bill Clinton személyében, aki az akkori államfővel, José María Figueressel találkozott.
Utazásával kapcsolatban az amerikai elnök egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy alig várja már ezeket a fontos megbeszélésekkel teli napokat, melyek során összefoglalhatják, milyen fontos is a nyugati félteke számára, hogy gazdasági kapcsolataikat megerősítsék, hiszen mindkét fél számára előnyökkel jár, ráadásul a partnerállamoknak több lehetőségük nyílik a sikerre.
Szentgróti Gábor