Újabb szivárgás volt Fukusimában

Japánban ismét sugárszennyezett víz szivárgott a talajba a két évvel ezelőtt megrongálódott fukusimai atomerőműből. A létesítmény üzemeltetője csütörtökön bejelentette, hogy kiürítik az eresztő, föld alatti tartályokat.

Ezúttal abból a csővezetékből folyt el 22 liter radioaktív víz, amelyen keresztül a korábban eresztő tartályokból szivattyúzták ki a szennyezett folyadékot. 

Az erőmű föld alatti hét víztározó tartályából a napokban háromról derült ki, hogy ereszt. Az egyikből legalább 120 köbméter sugárszennyezett víz jutott a talajba az erőművet üzemeltetető TEPCO energiavállalat közlése szerint.

A tartályokban a 2011. márciusi földrengést és cunamit követően megrongálódott erőmű sérült 1-es és 3-as reaktorának hűtésére korábban felhasznált vizet tárolják. A folyadékot már megtisztították a radioaktív céziumtól, de az továbbra is tartalmaz más szennyező anyagokat. 

A TEPCO  bejelentette, hogy június végéig biztonságosabb tárolókba helyezi át a 23 600 köbméter sugárszennyezett vizet, miután Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter arra szólította fel a céget, hogy hagyjon fel az eresztő föld alatti tartályok használatával.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »