Újdonságnak számító keresőbázist hozott létre a WikiLeaks, melynek segítségével közel két millió diplomáciai irat vált elérhetővé az érdeklődők számára.
Több mint 1,7 millió amerikai diplomáciai iratot tett nyilvánossá a WikiLeaks – írja a BBC. A hírszerzési jelentések és egyéb iratok többsége a ’70-es évekből származik.
A feltárt dokumentumok többsége Julian Assange, a weboldal alapítója munkásságának nyomán látott napvilágot, melyet a londoni ecuadori nagykövetségen való tartózkodásakor végzett. Assange, a Svédországnak való kiadatást elkerülendő, tavaly júniusban lelt menedékre a nagykövetségen. Két nő ellen elkövetett szexuális bántalmazással vádolták, ő azonban tagadta a vádakat. Szerinte az egész ügy mögött politikai motiváció húzódik meg, ami a weboldala ellen indított lejáratókampány része.
Assange először 2010-ben került a figyelem középpontjába, mikor 250 000 diplomáciai táviratot publikált. A táviratok nagy jelentőségét aktualitásuk és titkos jellegük adta. A sürgönyök többnyire a 2003 és 2010 közötti időszakból származnak, és bizalmas levelezéseket fednek fel az Egyesült Államok Külügyminisztériuma és különböző nagykövetségei között. A dokumentumok mind az Államok, mind az egyéb érintett kormányok számára kínos tartalommal bírnak. A most nyilvánosságra hozott iratok többsége korábbi időszakot fed le, az 1970-es évek közepétől kezdődően. Az esemény kiemelkedő jelentőségét az újonnan létrehozott keresőrendszeres adatbázis példanélkülisége adja.
Assange elmondása szerint az új dokumentum-kollekció – melyet PlusD-nek (az Amerikai Diplomácia Nyilvános Könyvtárának) nevez -, felfedi az Egyesült Államok diplomáciai tevékenységének széles körét. A keresőfelület segítségével kulcsszó, tárgy, dátum, kormányzati szerv és egyéb kritériumok alapján tájékozódhatunk.
Az irattömeg jó része Henry Kissinger által írt és neki címzett dokumentumokat tartalmaz. Olvashatunk továbbá a hétfőn elhunyt egykori brit miniszterelnökről, Margaret Thatcherről az első benyomások alapján alkotott képről is. A terjedelmes irathalmaz érzékeny témákat is érint, mint például a vietnámi háború, a Watergate-ügy, találhatóak továbbá Latin-Amerikával, Görögországgal, Izraellel, Egyiptommal és Szíriával kapcsolatos dokumentumok is.
Haszonits Eszter