Visszalépett a Mubarak-pert vezető bíró

El kellett halasztani az előző egyiptomi államfő, Hoszni Mubarak perének újratárgyalását.

Szombaton kezdődött meg Hoszni Mubarak, volt egyiptomi elnök ügyének újratárgyalása a kairói Rendőrakadémián. A pert vezető bíró, Musztafa Haszan Abdullah a tárgyalás kezdetekor jelentette be visszalépését, mivel „nem akarta magát zavarba hozni”, illetve „kényelmetlenül érezte magát”, ezzel átadva az ügyet a fellebviteli bíróságnak ismét elnapolva a végső ítéletet.

A korábbi államfőt 2012 júniusában ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, miután felelősnek találták több száz tüntető meggyilkolásában. 2013 elején azonban a bíróság elfogadta Mubarak fellebbezési kérelmét és újabb tárgyalást rendelt el. Az egyiptomi jogszabályok értelmében a vádlott nem kaphat súlyosabb büntetést, mint amit az első per folyamán szabtak ki rá, így jelen ügyben nem ítélhetik halálra Hoszni Mubarakot.

A 84 éves Mubarak továbbra is rossz egészségi állapotban van, a helyszínre helikopterrel hozták és hordágyon vitték be az épületbe. Az elnök fehér ruházatot és sötét napszemüveget viselt. A teremben lévő rácsok mögül lelkesen integetett az őt támogatóknak.

Eközben a brit Guardian olyan híreket tett közzé, amelyek alapján nem csak a rendőrség, hanem az egyiptomi nemzeti hadsereg is felelőssé tehető a 18 napos egyiptomi forradalom tüntetőinek meggyilkolásában és megkínzásában. A honvédelmi miniszter, Abdel Fattáh al-Sziszi tagadja a vádakat. A kiszivárgott információk szerint többen tűntek el katonai ellenőrzőpontokon, illetve olyan jelentések is előkerültek, amelyek szerint a hadsereg azonosítatlan áldozatokat vitt halottkémeknek. Egyes állítások alapján a letartóztatott tüntetőket megkínozták mielőtt a katonai börtönbe szállították őket.

Gergely Hanna

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »