Kitekintő.hu

Hepatitis A vírus egy étteremben

Több mint 200 vendéget és dolgozót oltottak be Hepatitis A vírus ellen egy New York-i étteremben, miután az egyik desszerteket készítő alkalmazottjukról kiderült, hogy fertőzött.

Az ellátottak között volt az étterem 31 dolgozója is. A New York-i egészségügyi tisztviselők szerint az étterem együttműködő.

A város figyelmeztette a lehetséges érintetteket a veszélyre. 

A tíz nap alatt, míg az alkalmazott fertőzötten dolgozott, nagyjából háromezren étkeztek az étteremben, ebből körülbelül négyszázötvenen rendeltek desszertet is.

Egészségügyi tisztviselők a BBC-nek tett nyilatkozatukban elmondták, eddig még nem kaptak az esettel összefüggésbe hozható megbetegedésről megerősítést, , de arra kérik a vendégeket, hogy elővigyázatosságból vegyék fel a védőoltást.

Az étterem tulajdonosa az emberek megnyugtatása végett kijelentette, a fertőzött személy már nincs az étteremben.

A Hepatitis A a máj vírusos megfertőződése. Terjedése széklet által fertőzött dolog szervezetbe jutása útján történik, még akkor is, ha az a valami éppen tisztának tűnik. Lappangási ideje akár harminc nap is lehet. Megelőzéséhez szükséges az általános higiénés szabályok betartása.

A helyi média szerint a fertőzött személy nemrégiben Mexikóba utazott, és hazaérkezése után egyből észlelte, hogy beteg, ennek ellenére vállalta az étteremben a munkát.