Illegális fakitermelés fenyeget egy brazil törzset

Egy, a bennszülöttek jogait védő csoport azzal vádolja a brazil kormányt, hogy nem gondoskodik megfelelően a területén élő, a világ egyik legveszélyeztetettebb törzsének tartott közösség védelméről.

A Survival International beszámolója szerint a Brazília északi részén élő Awá törzset illegálisan működő favágók és telepesek veszélyeztetik. A bennszülött közösség tagjainak becsült száma 450 fő körül lehet, míg a számukra fenyegetést jelentő csoport több ezer főt jelenthet.

Múlt évben a brazil bíróság a favágókat és telepeseket távozásra szólította fel, amelynek 12 hónapos határidőt szabtak, ugyanakkor ez máig nem teljesült.

Az Awá nép vadászó-gyűjtögető törzs, amely a brazíliai esőerdőkben él. Közel egynegyedük soha nem került kapcsolatba törzsükön kívül állókkal.

A bennszülött népek jogainak védelmét Brazíliában az alkotmány garantálja, ám a Survival International szóvivője szerint a kormány egyetlen minisztériuma sem vállalta a felelősséget e törvények megfelelő érvényesítéséért.

Czifra Dóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »