Egy friss kutatás szerint egyre többen gondolják úgy az Egyesült Államokban, hogy az emberek életére már nincs hatással a vallás.
A Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésének eredményei alapján a megkérdezettek több mint háromnegyede válaszolta azt, hogy véleménye szerint egyre kisebb befolyása van a vallásosságnak az amerikaiak életére – írja a CNN.com. Ez a téma 1957-ben szerepelt először egy adatfelvétel során, de a mostani arány a legmagasabb az utóbbi 40 évben.
A felmérés során az is kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede szerint az ország jobban járna, ha többen lennének vallásosak. Hasonló, a vallásosságnak és a vallási alapelvek betartásának csökkenését mutató trend már korábban is megfigyelhető volt az Egyesült Államokban: 1969-ben és 1970-ben, 1991 és 1994 között, valamint 2007-től napjainkig. A 2001. szeptember 11-i támadásokat követő időszakban azonban az adatfelvételek szerint minden addiginál erőteljesebb volt a vallás hatása az amerikaiak mindennapi életére.
Noha a kutatásnak nem volt célja, hogy megállapítsa, milyen tényezők vezettek ehhez a mostani eredményhez, megfigyelhetők bizonyos összefüggések. A rendszeresen, hetente templomba járó válaszadók 90 százaléka gondolta úgy, hogy az Egyesült Államok számára jobb lenne, ha minél többen lennének vallásosak, míg a ritkábban templomba járók között ez az arány csak 58 százalék volt.
Pintér Melinda