Újabb szintre lépett a transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás

Május végén az amerikai és a német külügyminiszter Washingtonban megbeszélést folytatott, melyen központi helyet foglalt el a transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás.

A szabad kereskedelmi megállapodás mindkét állam szempontjából stratégiai fontosságú kérdés. Az amerikai gazdaság fellendítése szempontjából kulcskérdés a meglévő partnerekkel a kapcsolat elmélyítése, és új területek bevonása a meglévő egyezményekbe. Németország szempontjából a közelgő választások, a kialakult állampolgári elégedetlenség, és a magas munkanélküliségi ráta adja a fontosságát a megállapodásnak. A német külügyminiszter ezért emelte ki, hogy most jött el az ideje a szabad kereskedelmi megállapodás tető alá hozásának. A két állam ennek keretében 13 millió új munkahelyet hoz létre Németországban, mely mindkét oldal válságproblémáinak megoldásában kiemelt helyet tölt be. Azt is fontos hozzátenni, hogy ezek a lépések nem csak a válságból való kilábalásnak adnak új lendületet; hanem a korábbiakhoz képest újfajta tartalommal töltik meg a szerződő felek némiképp kiüresedett politikai ideológiáját is.

A megbeszélésen a közel-keleti helyzet került még előtérbe. Afganisztán kapcsán az Amerikai Egyesült Államok méltatta a németek munkáját az afganisztáni misszióban. Mindkét állam szempontjából fontos a 2014-es csapatkivonások kérdése, és az, hogy milyen csapatok maradjanak a demokratizálódási folyamat továbbvitele érdekében. Az, hogy a katonai kontingensekre nincs már szükség Afganisztánban, mindenki számára egyértelmű. Azonban az is fontos, hogy az elért sikerek ne torpanjanak meg, és esetlegesen ne forduljon vissza demokráciaépítési folyamat. Ezért megállapodtak abban, hogy a katonai csapatkivonások után Németország ugyanúgy vezető szerepet fog játszani a bent maradt személyzet irányításában, mint az afganisztáni misszió idején. Másként fogalmazva vélhetően nem lesz csonka a rendszerváltozás – köszönhetően a tanácsadói jelenlétnek.

A szíriai helyzet kapcsán a két állam egyetértett abban, hogy békés átmenetre van szükség. S megállapodtak abban, hogy az oroszok által kezdeményezett kerekasztal tárgyalás a szíriai ellenzék, és kormányoldal között kulcsfontosságú a szíriai béke szempontjából. Kerry kiemelte, hogy a béke megteremtése szempontjából fontos a vezető államok közvetítő szerepe. Az, hogy tárgyalnak a felekkel külön-külön mindenképp előremutató, így az álláspontok megismerése révén közelebb kerülnek a béke megteremtéséhez. Ugyanis attól, hogy mindkét fél belement abba, hogy egy asztalhoz üljenek, még nem lesz egyszerű maga a béketárgyalás, és az első kerekasztal tárgyalás csupán az első lépése a békefolyamatnak. Ezen állásfoglalásokat nem kevéssé beárnyékolja, hogy a legutóbbi hírek szerint megint ideggázt használtak az egymással szemben álló felek. Ez viszont igen érdekes színezetet ad a lehetséges fegyverszünetre, békekötésre irányuló törekvéseknek.

A közel-keleti térség másik két fontos kérdése: az izraeli-palesztin konfliktus kezelése, valamint az iráni atomprogram ellenőrzése. Mindkét kérdés fontos a közel-keleti béke illetőleg stabilitás megteremtése, megőrzése szempontjából. Hiszen az izraeli-palesztin konfliktus egy újabb háború gócpontja lehet, s kezelésének hiánya újabb problémákat idézhet elő a térségben – etnikai, politikai és vallási tekintetben egyaránt. Ezzel kapcsolatosan az egyik fő probléma az, hogy a konfliktus két oldalán álló felek politikai szempontból is túlzottan fragmentáltak a konfliktus megoldását illetően. A másik probléma, hogy – bár vannak tervek a tárgyalásos úton történő konfliktusrendezésre, és ismert a megbízott személye is – ezen elképzelések egyelőre inkább csak papíron működnek. Ennek oka, hogy a felek tárgyalásai a belpolitikai törésvonalak miatt nem jutnak tovább egy bizonyos szinten.

Ehhez járul hozzá az iráni atomprogram okozta biztonsági kockázat, ugyanis az atom felhasználásának szigorú, írott szabályai vannak, melyet minden atommal kísérletező államnak be kell tartania. Az atom jelentette fenyegetést tetézi, hogy Iránban közeledik az esedékes választások kitűzött időpontja, mellyel kapcsolatban már eddig is több kritika érte a jelenleg regnáló iráni politikai vezetést. Kívülről nézve voltaképp a választások kimenetele fényében erősen kétséges mind az iráni atomprogram jövőbeni kimenetele, hosszabb távon pedig ezzel mintegy egy időben a térség biztonsága. Azaz van teendő bőven, és a válságkezelés csak az első lépés a stabilitás felé vezető igencsak hosszú úton.

Gregovszki Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »