Obama és Hszi egyetért az együttműködés szükségességében

Egyetértett a kibernetikai biztonság területén való együttműködés szükségességében kaliforniai csúcstalálkozójának első napján Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök.

Obama a kínai partnerével helyi idő szerint péntek éjjel megtartott közös sajtótájékoztatóján azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy dolgozzanak ki közös kibernetikai biztonsági szabályokat, hozzátette, hogy Hszi egyetért ezzel, majd kijelentette: létfontosságú, hogy a két ország ezen a területen „állandó egyetértésre” jusson.

A problémakör kiemelt kezelésének oka, hogy az Egyesült Államok szerint amerikai üzleti és katonai titkok esnek áldozatául a Kínából nagy rendszerességgel kiinduló számítógépes adatlopásoknak. 

Hszi, aki egy újabb, szintén kötöttségektől mentes csúcstalálkozóra hívta meg amerikai vendéglátóját, kijelentette, hogy Kína határozottan kiáll a kibernetikai biztonság védelme mellett. A technika „kétélű fegyver” – mondta, és szorgalmazta, hogy a két ország gyakorlatiasan működjön együtt a kérdésben. Megjegyezte, hogy hazája is informatikai támadások célpontja, de nem mondta meg, hogy szerinte ki áll ezek mögött.

A kínai elnök hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok egy új történelmi kiindulóponthoz érkeztek. Mint mondta, a két országnak sok területen azonos az érdeke, és indítványozta, hogy aktívan és újító szellemben működjenek együtt egy új típusú kapcsolatrendszer kiépítésében.

A két elnök péntek éjjel munkavacsorára vonult vissza, és szombaton folytatja a hangsúlyozottan a személyes bizalom kiépítését célzó eszmecserét.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »