Chen Guangcheng polgárjogi aktivista szerint az egyre növekvő kínai nyomásra a New York-i Egyetem távozásra kérte – áll a Reuters oldalán.
A vakon született jogvédő tavaly májusban kisebb diplomáciai krízishelyzetet okozott Kína és az Egyesült Államok között, mikor otthoni háziőrizetéből megszökve a helyi amerikai nagykövetségre menekült családjával. Ezután felvételt nyert a New York-i Egyetem egy éves jogi ösztöndíjára. Az Észak-Amerikában eltöltött időszak sem volt békés. Cheng szerint már megérkezésekor elkezdték az ellene irányuló kampányukat a kínai kommunisták. Levelében kifejtette, hogy ottlétük harmadik hónapjában az egyetem a távozása részleteiről kezdett családjával tárgyalni.
Az intézmény cáfolta a vádakat. Magyarázatukban említik, hogy Cheng és családja megérkezésekor tudtára adták, hogy 2013 nyár környékén jár le szerződésbeli együttműködésük. Időközben Cheng több ajánlatot is kapott amerikai intézményektől, mint például a Witherspoon Intézettől, vagy a Fordham Egyetem Jogi Iskolájától. Döntése esetén elkerülhetné családjával ázsiai visszatérését..
Varga-Tóth Tamás