Meddig elég a szomáliai optimizmus?

A májusban megrendezett londoni donorkonferencia után szinte túláradó optimizmus jellemezte a Szomália jövőjéről vélekedőket. Az azóta eltelt valamivel több mint egy hónap viszont rávilágított a megegyezés bizonyos hiányosságaira, valamint arra, hogy a kelet-afrikai országnak még mindig szüksége van valakire, aki fogja a kezét.

Először a jó híreket

A májusi londoni donorkonferencia résztvevői nagyjából 300 millió dollár értékű anyagi segítséget, valamint katonai támogatást ajánlottak fel Szomáliának azzal a céllal, hogy az 1991-ben anarchiába süllyedt ország minél hamarabb talpra tudjon állni. Az eredmény megerősíteni látszik Szomália viszonylagos sikersorozatát: a tavaly nyár végén megalakult új kormányt már nemzetközileg is széles körben elismerik, hatalmát ugyan nem sokkal, de már a főváros, Mogadishu határain kívülre is ki tudta terjeszteni, májusban pedig az ország ellen érvényben lévő fegyverembargót is feloldották. A londoni konferencia előtt pedig mintegy felütésként az Egyesült Királyság a polgárháború kitörése óta az első nyugati országként újra megnyitotta követségét az országban.

Mindezek azt mutatják, hogy a nemzetközi közösség szemében a 2012 szeptemberében megválasztott Hassan Sheikh Mohamud elnök programja, amellyel talpra kívánja állítani az országot, működőképes és tartható, így érdemes a támogatásukra.

Az ördög a részletekben

A donorkonferenciát követő eufóriában azonban sokan hajlamosak voltak megfeledkezni arról, hogy a nagy mennyiségű pénz ígéretétől még nem oldódnak meg Szomália problémái. Már a konferencia kezdete előtt aggasztó volt pár fontos szereplő hiánya: John Kerry amerikai külügyminiszter annak ellenére nem volt jelen, hogy az Egyesült Államok az új szomáliai kormány egyik legnagyobb támogatója – a távollét oka, hogy Obama elnök a közelmúltban újította meg a kelet-afrikai országgal szembeni szankciókat –, de fájó hiány volt a többé-kevésbé autonóm Szomáliföld és Puntföld elnökeinek távolmaradása is.

A konferencia záróokmányából pedig az derül ki, hogy a segélyek által megcélzott területek szinte kivétel nélkül biztonságpolitikai jellegűek – ez persze nem jelent nagy meglepetést, ha az al-Shabaab, valamint a (visszaszorulóban lévő) kalózkodás jelentette fenyegetésre gondolunk. Ezek szükségessége mellett viszont az, hogy a fejlesztendő területek közül kimaradt például a gazdaság helyreállítása, felveti azt a lehetőséget, hogy a londoni eredmények csak tüneti kezelésnek jók, Szomália ettől még nem fog tudni önállóan is létezni.

A politikai kérdések közül többen is hiányolták az al-Shabaabbal folytatott politikai párbeszéd lehetőségét. Nyugati szemmel nézve persze egyértelműnek tűnik, hogy „terroristákkal nem tárgyalunk”, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szomáliai lakosság gyakran elfogadóbb az iszlamista hatalommal, mint a felszabadításukra érkező országok próbálkozásaival szemben. Ha ezt az utat valóban elvetik, akkor – tekintve, hogy a milicisták eddig sem tűntek olyannak, akik szívesen adnák meg magukat – a teljes felszámolásukig folytatott harcon kívül nincs nagyon más választási lehetőség.

Nem esett szó a Szomáliföld és Puntföld mintájára Jubaland (vagy akár Azania) néven létrejövő déli autonóm tartomány kérdéséről sem. A kezdeményezéssel szemben Mohamud elődje, Sharif Sheikh Ahmed még megengedőbb volt – igaz, az ő hatalma a legjobb esetben is megállt Mogadishu határánál –, a jelenlegi elnök viszont egyértelműen ellenzi, hogy újabb önálló formáció jöjjön létre az ország területén. Az ötletet nem csak belföldön ellenzik: Etiópia attól tart, hogy az erősebb központi hatalom létrejötte Szomália déli részén csak újabb löketet ad az Ogaden tartományában élő szomáliak lázongásának.

Emellett – természetesen szem előtt tartva, hogy ki a kicsit nem becsüli – akármilyen hatalmas összegnek is tűnik a nagyjából 300 millió dollárnyi felajánlás a rendkívül szegény Szomália számára, figyelembe kell venni azt is, hogy 22 évnyi háború pusztítását kell helyrehozni. Ahhoz képest, hogy az elmúlt két évtizedben a nyugati országok dollármilliárdokat fordítottak nagyobb eredmény nélkül a helyzet rendezésére, a donorok által Mohamud elnöknek nyújtott támogatás akár szűkmarkúnak is tűnhet.

Egyedül nem megy

A fentieket alig egy hónappal a konferencia után meg is erősítette, hogy Szomália újabb kéréssel fordult a nemzetközi közösséghez, amelyben a „nemzetközi szolidaritás és tehermegosztás” fontosságára hívta fel a figyelmet a Kenyába menekült szomáliak hazatelepítésében. A menekültek áttelepítése mellett Szomália és Kenya abban is megegyezett, hogy még szorosabb együttműködést fognak folytatni az al-Shabaab elleni harcukban.

Az összefogásra minden kétséget kizáróan szükség is van, mert az elmúlt hetek-hónapok eseményei rávilágítottak arra is, hogy első ránézésre bármekkora sikernek is tűnnek az iszlamista milícia ellen elért eredmények, azok semmiképpen sem számolták fel működését, inkább egyfajta tetszhalott állapotba kényszerítették. Erre kiváló bizonyíték a mogadishui bíróság elleni áprilisi támadás, illetve riasztó fejlemény, hogy azokon a területeken, ahonnan az etióp hadsereg kivonta egységeit, az al-Shabaab fegyveresei riasztó sebességgel jelentek meg újra – ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a várakozásoknak megfelelően legyőzötten szétszéledtek volna, a valóságban a lehető legkisebb feltűnést keltve folyamatosan figyelik a történéseket kínálkozó lehetőségek után kutatva.

Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy törésvonalak jelentek meg az iszlamistákon belül is. A délnyugati Bakool régióból érkező híradások szerint a térségben állomásozó al-Shabaab egységek két táborra szakadtak. A helyi lakosok attól tartanak, hogy az ellentét akár fegyveres összecsapásig is fajulhat, így félelmükben sokan már a menekülést választották.

Ugyan a szomáliai fegyveres erők kiképzése már megkezdődött, az Afrikai Unió békefenntartó missziója, az AMISOM 100 rendőr mindössze 13 napos felkészítését indította meg, a szomszédos Dzsibuti pedig a hadsereg 500 tagjának képzését vállalta magára, de ezek alapján könnyű belátni, hogy ha a cél valóban az al-Shabaab felszámolása, akkor ezeknél jóval nagyobb mértékű lépésekre lesz szükség.