Történelmi jelentőségű hatalomváltásnak lehettek tanúi a napokban a katariak, az emír ugyanis lemondott és átadta hatalmát másodszülött fiának. A lépés azért is jelentős, mert az arab országokban ritkaságszámba megy, hogy egy vezető önszántából, még élete során adja át pozícióját. Katar stratégiai fontosságú partnerei üdvözölték az örökös beiktatását, a katari nép pedig bizakodva tekint a jövőbe.
Kedden reggel helyi idő szerint nyolc órakor Sheikh Hamad ibn Khalifa al-Thani, a Katart tizennyolc éven át vezető emír bejelentette, hogy átadja a „hatalom gyeplőjét” fiának, a harminchárom éves Sheikh Tamim ibn Hamad al-Thaninak. A volt emír arról biztosította népét, hogy teljesen biztos benne, hogy fia megérett a felelősségre, kiérdemelte a bizalmat, képes meggyürkőzni az előtte álló feladatokkal és teljesíteni a rá szabott küldetést.
Az örökösödés miatt keddet munkaszüneti nappá nyilvánították Katarban.
Sheikh Hamad hétfőn találkozott az ország elitjével, ekkor jelentette be nekik, hogy több hetes gondolkodás és tervezés után úgy döntött, a keddi nap folyamán átruházza hatalmát fiára. „Isten tudja, hogy sosem törekedtem a hatalomra magának a hatalomnak a kedvéért, és nem is személyes indíttatásból uralkodtam, hanem mindig az ország érdekét tartottam szem előtt, a nemzetet pedig egy új fejezeten vezetjük most át”, mondta a leköszönő emír a hétfői találkozón.
Keddi beszédében Sheikh Hamad felszólította a népet, hogy őrizzék meg identitásukat. „Bizonyos vagyok abban, hogy teljes mértékben tisztában vagytok arab és muzulmán identitásotokkal. Arra kérlek benneteket, hogy őrizzétek meg civilizált hagyományainkat és kulturális értékeinket, amelyek vallásunkból, arab identitásunkból, és mindezek felett emberi voltunkból származnak; hiszen hisszük, hogy az arab világ egyetlen test, egyetlen összefüggő struktúra; akkor virágzik, ha minden egyes része virágzik.
Sheikh Tamim, az új emír, Sheikh Hamad másodszülött fia, az idősebb testvér azonban 2003-ban lemondott örökösödési jogáról.
A Jazeera szerkesztője, James Bays szerint az átadást követő negyvennyolc óra döntő fontossággal bír az új emír jövőjét illetően. Ebben a periódusban ugyanis találkoznia és tárgyalnia kell a társadalom kiemelkedő személyiségeivel, sejkjeivel, valamint a népet is meg kell szólítania.
Az al-Arab újság felelős szerkesztője, Abdullah al-Athbah szerint nem várható változás Katar politikájában az öröklés után. „Az örökös nagyon közel állt apjához és Sheikh Jassimhoz is. Nem hiszem, hogy akár a bel-, akár a külpolitikában nagy változások jönnének.”
Nemzetközi reakciók
Szaúd-Arábia hamar gratulált az új emírnek. „Biztosan vagyunk benne, hogy édesapád útjára lépsz és folytatni fogod törekvéseit, amellyel a katari államot és annak népét szolgálta, valamint ahogy erősítette a kapcsolatot a két ország között”, üzente a kilencven éves Abdullah király.
Az Egyesült Arab Emírségek hatvanöt éves elnöke, Sheikh Khalifa ibn Zayed al-Nahayan is üdvözölte az új emírt, valamint az állami televízióban sugárzott nyilatkozatában megerősítette a két ország közötti testvéri kapcsolatokat.
William Hague brit külügyminiszter megköszönte Sheikh Hamadnak barátságát és támogatását, Twitteren pedig azt írta, hogy ez a kedd egy „történelmi nap Katar számára, hiszen az új generáció átveszi az irányítást.”
Katar Sheikh Hamad, a régi emír uralkodása alatt
Sheikh Hamad 1995-ben puccsal döntötte meg édesapja hatalmát, amíg ő külföldön tartózkodott. Ekkor a koronaherceg védelmi miniszterként dolgozott. A hatalomátvétel óta Katar eddig soha nem látott gazdasági fellendülésen ment keresztül, amely nagyrészt az állam gáztartalékainak köszönhető. Katar a világ egyik legnagyobb tartalékával rendelkezik, 1995 előtt azonban egyáltalán nem folyt kitermelés. Amikor Sheikh Hamad emír lett, egy nyolcmilliárd dolláros gazdasággal rendelkező ország feje lett; 2013-ban egy százhetvennégy milliárd dollár értékű gazdaságot hagyott maga után.
Számos presztízsprojektet valósított meg, köztük 1997-ben újraindította a katari állami légitársaságot (Qatar Airways), valamint jelentősen támogatta a Jazeerát, az arab világ első műholdas hírcsatornáját.
A földgázvagyon és a katari média befolyása tette lehetővé, hogy a mindössze félmillió állampolgárral és kevesebb, mint kétmillió lakossal rendelkező apró Öböl-menti állam fontos szereplővé váljon a regionális politikában.
Uralkodása alatt Katar pragmatikus politikát követett, a politikai színtér különböző részeinek országaival és csoportjaival ápolt kapcsolatot. Szoros szálak fűzték az Egyesült Államokhoz, amely évtizedekig használt katonai bázisokat Katarban. A kis ország a szomszédjai szerint komoly fenyegetést jelentő Iránnal is jó kapcsolatokat alakított ki; a két ország közösen ellenőrzi a világ legnagyobb földgázmezejét.
Sheikh Hamad uralkodása során a katari főváros, Doha több béketárgyalásnak is otthon adott, többek között a szudáni felkelőknek és Omar al-Bashir elnöknek, a libanoni harcoló feleknek, valamint a Fatahnak és a Hamasznak. Az ország az arab tavasz során is jelentős szerepet játszott, az emír például katonai repülőgépekkel támogatta a NATO által vezetett líbiai beavatkozást, amely végül megdöntötte Moammer Kadhafi uralmát.
Katar a szír lázadóknak is jelentős támogatója, annak ellenére, hogy pár éve az emír még pont azon dolgozott, hogy javítsák a viszonyt a szír elnökkel, Bassár el-Aszaddal.
Mit érdemes tudni Sheikh Tamimról, az örökösről?
Az új emír eddig a fegyveres erők parancsnokhelyetteseként szolgált, ő a feje a Nemzeti Olimpiai Bizottságnak valamint a Katar 2022 Legfelsőbb Bizottságnak is, amely a 2022-es labdarúgó világbajnokság szervezéséért felelős. Emellett a Katari Befektetési Hatóság elnökeként is tevékenykedik, amely állítólag mintegy százmilliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, és befektetései vannak a Barclays bankban, a Harrodsban és a Volkswagenben is.
Idősebb bátyjának 2003-as visszalépése óta készülnek arra, hogy Sheikh Tamim a jövőben átveszi a hatalmat, ezért édesapja mélyen belevonta a politikába és a döntéshozatalba. A jelenleg harminchárom éves férfi Katar egyik legfiatalabb emírjének számít.
Sheikh Tamim az Egyesült Királyságban tanult, többek között a Sherborne Schoolban, a Harrow Schoolban, valamint a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián, ahol 1998-ban végzett.
A katari nép reakciója
A Jazeera szerint az emberek szomorúsággal, de reményteljesen fogadták az emírváltást. Sheikh Hamadra sokan az ország atyjaként tekintettek.
A harmincnyolc éves Fatima azt nyilatkozta, hogy bár hallott már korábban is pletykákat az emírváltásról, azokat nem hitte el. Az viszont, hogy ez tényleg megtörtént, azt mutatja, hogy Sheikh Hamad nagyon szereti a katari népet, rengeteget ad, és semmit sem vár cserébe. Szeretetét az is mutatja, hogy a saját pozícióját is feláldozta az emberekért, akik szabadon élnek az országban.
A huszonhét éves Amna Mohamed is kiemelte, hogy mennyire ritka, hogy egy vezető önszántából adja át hatalmát. Az pedig, hogy Sheikh Hamad így döntött, biztonságérzetet ad a katariak számára. Bízik abban, hogy az örökös is gondját fogja viselni az országnak, azonban kérdés, hogy hova tudja azt tovább fejleszteni, hiszen az élet már így is tökéletes.
A huszonnégy éves Ayesha Ahmed szerint Sheikh Hamad nem emírként, hanem apaként viselkedett, és megváltoztatta Katart: a sivatagból egy virágzó államot hozott létre, ezt pedig nem csak a gazdaságban, hanem az oktatásban is meg lehet figyelni. Az emírt nagyon bölcs embernek tartja, akinek a távozása fájdalmas lesz Katar számára.
Yusuf Issa külügyminisztériumi dolgozó szerint senkinek sem szabad szomorkodnia az emír távozása miatt, hiszen egy új generációt enged uralkodni, amely még több bizalmat fog eredményezni. Az örökös tanult és tapasztalt uralkodó lesz, édesapja idejekorán belevonta a politikába és támogatta őt. Ő hozta el a katariaknak a 2022-es labdarúgó világbajnokságot is. „Ez a váltás Isten ajándéka; sehol másutt nem láthatsz hasonlót a GCC vagy más arab országok között.”
Lorencsics Emese