Hangsúlyos klímapolitika az Egyesült Államokban?

Barack Obama elnök továbbra is nagy erőkkel hívja fel a figyelmet a klímaváltozásra. Szombati beszédében ismét arra próbálta ösztönözni az amerikakat, hogy lépjenek kapcsolatba képviselőikkel és emlékeztessék őket: „az egészséges környezet és az erős gazdaság nem áll ellentmondásban egymással” – írja a CNN.com.

„A kérdés nem az, hogy cselekednünk kell-e, hanem az, hogy lesz-e elég bátorságunk azelőtt cselekedni, hogy késő lenne” – mondta az elnök. Obama hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás kézzel fogható hatással van az átlag amerikaiakra is: a tűzoltók egyre nagyobb és nagyobb erdőtüzekkel harcolnak, a farmerek pedig a termés jelentős hányadát veszítik el az egyre melegedő átlaghőmérséklet következtében. „Ezeknek az eseményeknek a jelentősége lemérhető az elvesztett emberi életek, otthonok és vállalkozások számán, valamint azon a több száz milliárd dolláron, amit a katasztrófa-elhárítás és a sürgősségi szolgálatok működési költsége emészt fel” – tette hozzá az elnök.

Obama nemrégiben egy olyan nagyszabású klímapolitikai akcióterv első lépéseit fektette le, ami felvenné a harcot a szén-dioxid szennyezéssel a még működő, szén-tüzelésű erőművekre vonatkozó szigorúbb, új szabványok bevezetésével valamint más olyan intézkedésekkel, amelyek nem igényelnek kongresszusi jóváhagyást. A tervezet bírálói szerint az elnök elképzelése túlzó, hiszen az Egyesült Államok által felhasznált villamos-energia 40 százalékát szén-tüzelésű erőművek állítják elő, így működésük korlátozását az amerikaiak saját zsebükön éreznék meg. Barack Obama szerint azonban az előnyök messze túlmutatnak a várható költségeken.

Pintér Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »