Sorban álló vásárló lőtte le a rablót

Az új LeBron James cipőért reggel sorba állókat meglepetésként érte, mikor egy férfi pisztollyal a kezében követelte értékeiket. Egyikük elővette saját fegyverét, majd lelőtte a rablót – áll CNN oldalán.

Az incidensre szombat hajnalban került sor Atlanta belvárosában. A pisztollyal fenyegetőző férfit az egyik vásárló saját pisztolyával lőtte le. A támadó helyszínen életét vesztette a rendőrségi jelentés szerint.

„Kihallgattuk a szemtanúkat, és jogos önvédelmet állapítottunk meg”- nyilatkozta az atlantai rendőrség szóvívője. Az egyik jelenlévő szerint a férfinek kétszer is meg kellett volna gondolnia, hogy mit cselekszik. „Azt hihette, hogy olyan könnyű lesz, mint gyerektől elvenni a cukorkát. De az emberek nem ugranak be egy ilyen trükknek”. A vásárló ellen nem indítottak eljárást.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »