Visszaesett a kínai belső kereslet

kínai statisztikai hivatal szerint a júniusi PMI 50,1 pont lett az előző havi 50,8 pont után. A HSBC saját adata szerint azonban ez az érték már csak 48,2 pont. A gyengeség háttere a külső piacok mellett a belső kereslet visszaesésében keresendő. A Nomura elemzője szerint így minimum 30% az esélye annak, hogy a harmadik negyedévben 7% alatti GDP számot láthatunk majd.

Mindeközben Japánban a legnagyobb gyártókból verbuvált hangulatindex meghaladta a várakozásokat, ami újból felerősítette azon piaci hangokat, miszerint az „Abenomics”-ra keresztelt program jó úton halad. Ennek köszönhetően az USD/JPY kurzusa az elmúlt napok 97-es értéke után immár 99,5-nél tart – aki a blogunkon olvasta az elefánt a porcelánboltban című cikket, annak persze ez nem újdonság.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »